Steiner: Nem bánom, hogy csak jövőre kapjuk meg a Ferrari motorfejlesztéseit

Günther Steiner nem bánja, hogy a Ferrari idei motorfejlesztéseit csupán jövőre használhatják, mivel minden erejükkel a 2022-es szezonra koncentrálnak. A csapatvezető szerint legalább egy megbízható csomaggal lesz dolguk.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari az utóbbi futamokon az új, továbbfejlesztett erőforrását vetette be az F1-es autóiban, melyet elsőként Charles Leclerc, majd Carlos Sainz próbálhatott ki éles versenykörülmények között. A maranellói alakulat látszólag nagyot lépett előre a motorerőt tekintve.

Maga Binotto sem tagadta, hogy egyre közeledne a Mercedeshez az erőforrás teljesítményét illetően, az eredményeik pedig magukért beszélnek: a monacói Ferrari-pilóta két 4. helyet szerzett az elmúlt két futamon, míg spanyol csapattársa, előbb a mezőny végéről kapaszkodott fel a 8. helyre, majd egy bokszhiba után Amerikában a 7. pozícióban zárt.

Úgy tűnik azonban, hogy a Ferrari továbbfejlesztett egységét a Haas az idei évben nem kapja meg, erről faggatták az újságírók az amerikai csapat vezetőjét, Günther Steinert: „Az idei évi frissítésük, amit kaptak, nagy különbséget jelentene számunkra is, de ez jó, mert a fejlesztés, amit csináltak, a jövő évi motort is segíteni fogja.”

Még több F1 hír:

„És a jó dolog az, hogy ez akkor egy bevált rendszer lesz, szóval tudjátok, idén tesztelték, így a következő évben megbízhatónak kell lennie. Mert ha valami újat csinálsz, akkor mindig lesznek problémák a megbízhatósággal. Szóval minél jobb a Ferrari motorja, annál boldogabb vagyok.”

A Haas már rögtön az idei év elején átállt a 2022-es autójuk fejlesztésére, emiatt pedig nem igazán szállhatnak harcba a csapat pilótái a jobb helyekért. Mick Schumacher ebben az idényben két alkalommal jutott be a Q2-be, ez volt az eddigi legjobb teljesítménye az amerikai istállónak.

Marko: Ha ez sikerül, Verstappennek már 60 százalék esélye lesz a világbajnoki címre...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: a mi problémáink is azt bizonyítják, hogy a Mercedes…
Következő cikk Mercedes: Ez a legjobb elképzelhető forgatókönyv számunkra Mexikóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország