Steiner: „Nagyon jó dolog”, hogy Mazepin kerüli a címlapokat

A Haas csapatvezetője, Günther Steiner úgy véli, „nagyon jó dolog”, hogy Nyikita Mazepinnek az utóbbi időben sikerült elkerülnie a címlapokat, miután az F1-es bemutatkozása eléggé ellentmondásosra sikeredett.

Steiner: „Nagyon jó dolog”, hogy Mazepin kerüli a címlapokat

Az orosz pilótát hamar megutálta az F1-es közönség nagy része, miután kiderült, hogy ő lesz a Haas egyik versenyzője az idei évben. Sokan nem tartották őt elég jó pilótának ehhez, ráadásul több botránya is volt, még mielőtt egyáltalán elindult volna a szezon.

Ezt követően pedig a pályán sem mutatott jó teljesítményt, sokat hibázott, és folyamatosan kikapott márkatársától, Mick Schumachertől. Az utóbbi időben azonban mérséklődtek a problémák, és látszólag a tempója is jobb lett.

Még több F1 hír:

„Nagyon jó, hogy már nem szerepel a címlapokon. Miközben az elején ez egy véget nem érő történet volt, mostanra már minden elkezdett lecsillapodni. Ennek egy része a viselkedésen is múlik. Az emberek látják, hogy ő nem az az ember, akinek lefestették őt” – nyilatkozta Steiner a GPFansnek.

„Én csak a tavalyi év végén ismertem őt meg, de már akkor is mondtam, hogy ő nem az, akinek képzelik.” A haasos pilótáknak most az a legfontosabb dolga, hogy folyamatosan fejlődjenek és tanuljanak, miközben lehetőleg kevés hibát vétenek.

Az utóbbi futamokon inkább Schumacher volt az, aki autót tört, míg Mazepin nyugodtabban vezetett, bár többnyire lassabban is. Az orosz nemrég kifejtette, hogy reméli, 2022-ben már legalább odaférhetnek majd a pontszerzésért folytatott harchoz, de nem akar túl nagy elvárásokat támasztani idénye felé.

Barrichello 2009-ben bajnok lehetett volna...

megosztás
hozzászólás
Pirelli: a Williams nem szenved majd nagy hátrányt a gumiteszt kihagyása miatt
Előző cikk

Pirelli: a Williams nem szenved majd nagy hátrányt a gumiteszt kihagyása miatt

Következő cikk

„A rémálomszerű futamok” a feje tetejére állíthatják a bajnoki csatát

„A rémálomszerű futamok” a feje tetejére állíthatják a bajnoki csatát
Hozzászólások betöltése