Steiner: Mick világbajnok akar lenni, és minden adottsága megvan hozzá

Günther Steiner szerint minden megvan Mick Schumacherben ahhoz, hogy egy nap világbajnok legyen a Forma-1-ben. A Haas csapatvezetője azt is elárulta, hogy a hétszeres világbajnok fia soha nem használta a nevét előnyszerzés céljából.

Steiner: Mick világbajnok akar lenni, és minden adottsága megvan hozzá

Mick Schumacher eddig remekül teljesít a Forma-1-ben, és habár egyelőre a mezőny végén gyűjthet csak tapasztalatokat, ez nem az ő hibája, hiszen a Haas konstrukciója bizonyult idén a leggyengébbnek, ráadásul a csapat már a 2021-es szezon elején a 2022-es idényre fókuszált.

Günther Steiner azonban maximálisan meg van elégedve a német újonccal, aki magabiztosan veri csapattársát, és nem titkolt célja, hogy egy napon majd édesapjához hasonlóan a világbajnok címért küzdjön. De vajon mit gondol erről a törekvéséről a Haas?

„Nem csak azért van itt, hogy kiegészítse a 20 versenyzőt” – jelentette ki a Haas csapatfőnöke a Sport1.de-nek adott interjújában. „Azért van itt, hogy világbajnok legyen. Mindig a megfelelő helyen kell lenni a megfelelő időben.”

Még több F1 hír:

„Azonban minél jobb vagy, annál nagyobb az esélyed arra, hogy a megfelelő döntéseket hozd meg, és a megfelelő csapatok a legjobb autóval alkalmazzanak. Micknek megvannak a lehetőségei, még akkor is, ha még nem lehet biztosan kijelenteni, hogy világbajnok lesz-e. De én hiszek benne.

„A késztetés is megvan benne, világbajnok akar lenni, és ez is fontos. Mick soha nem használja a vezetéknevét arra, hogy előnyt generáljon magának, csak Mickként teszi a dolgát” – tette hozzá Steiner.

„Persze az elején kicsit nehezebb volt a médiafelhajtás miatt, de Mick jól kezelte. Sokat tanult ott rövid idő alatt. Ettől eltekintve nálunk semmilyen előnyt nem élvez, mert Schumachernek hívják. Két versenyzőnk van a csapatunkban, akiket egyformán kezelünk.

"Az egyik a szponzor fia, a másiknak híres vezetékneve van, ez számomra nem jelent semmilyen különbséget. Biztosan lesz még egy-két hiba. Mick 22 éves, még mindig nagyon fiatal. A Forma-1 pedig egy nagyon nehéz világ. Nem csak a vezetés szempontjából. Összességében nagyon jó munkát végez, úgyhogy szerintem jó úton halad.”

Binottónak igazából már elég volt ebből a szezonból

megosztás
hozzászólás
Fontos vezetőt csábított el az Aston Martin a Mercedestől
Előző cikk

Fontos vezetőt csábított el az Aston Martin a Mercedestől

Következő cikk

Hillt meglepték a Katarban látott „furcsa” erőviszonyok

Hillt meglepték a Katarban látott „furcsa” erőviszonyok
Hozzászólások betöltése