Steiner megnevezte Verstappen fő kihívóját 2024-re

Günther Steiner úgy véli, hogy Lewis Hamilton egy darabig még nem akasztja szögre a sisakját, ugyanakkor arra számít, hogy a ferraris Charles Leclerc lehet Max Verstappen első számú kihívója 2024-ben.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Vajon ki fogja megtörni Max Verstappen dominanciáját 2024-ben? Egyelőre nem túl hosszú a jelöltek listája, hiszen a Red Bull egyelőre hibátlan, ám a Ferrari és a Mercedes is gőzerővel fejlesztett a következő évre. Steiner ennek okán arra számít, hogy bizony a hollandnak nem lesz olyan könnyű dolga, mint 2023-ban.

„Szerintem jövőre valaki kihívója lesz a Red Bull Maxnak, szerintem 2024-ben akad egy ilyen (pilóta)” – vélekedett a Haas csapatfőnöke a Sky Sportsnak, mikor a holland esetleges kihívóiról faggatták a következő szezonra vonatkozóan.

A Ferrarival szoros kapcsolatot ápoló szakember azt is hozzátette, hogy egyelőre nem számít arra, hogy a hétszeres bajnok hátat fordít a sportágnak, bár Verstappen kihívói esetében más versenyzőt emelt ki.

„Nem hiszem, hogy Lewis abbahagyja. Soha nem gondolnád, hogy jövőre 39 éves lesz, ha fizikailag vizsgálod őt. Nem áll készen arra, hogy abbahagyja, szereti, amit csinál.”

Maga Steiner arra számít, hogy a Haas akár a középmezőny elejébe is odaérhet jövőre, ezt a feltételezését pedig részben a Ferrarira alapozza, hiszen abban is reménykedik, hogy a maranellóiak erős csomaggal állnak elő. Ezzel pedig Charles Leclerc kerülhet jó pozícióba.

„Remélem, Charles, mert ez azt jelenti, hogy nekik [a Ferrarinak] jó csomagjuk van, nekünk [a Haasnak] pedig akkor szintén jó csomagunk lehet!”

Szintén Steiner volt az, aki kijelentette, hogy nem kell tartani az újonc pilótáktól, mivel Piastri megmutatta, hogy a korábbi példákkal ellentétben valaki rögtön sikeres lehet a Forma-1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappen: Ugyanolyan izgalmas nézni Maxot, mintha én versenyeznék!
Következő cikk Sainz: 2024-ben a világbajnoki győzelem a célom!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország