Nem ciki, ami Monzában történt az F1-es időmérőn?

Günther Steiner szerint nem ciki, ami szombaton Monzában történt, és nem kell felfújni azt, ami az Olasz Nagydíj időmérőjén történt, a Haas első embere szerint utólag pedig amúgy is könnyebb okosnak lenni.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Egészen ritka pillanatokkal végződött a monzai időmérő, amelynek mezőnye addig taktikázott, hogy a végén nem tudta megtenni az utolsó gyors kört. Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. csinálta jól, ők a hajrában még javíthattak, ám a többiek annyira tartottak a rossz pozíciótól, hogy inkább a javítás lehetőségéről is lemondtak. A Haas csapatvezetőjét kérdezték a történtekről, az amerikaiak nem voltak érintettek a történtekben, de Günther Steiner megértően állt a többiek viselkedéséhez.

"Q3-ban lenni mindig jó, mindig szeretnél a Q3-ba jutni, és ez nem függ semmitől. Kínában mi is hülyének nézhettünk ki, de persze utólag könnyebb okosnak lenni. Volt akinek működött a taktika, volt, akinek nem. De véletlenül sem hülyéznék le senkit, csak mert kockázatot mert vállalni. Megpróbáltak valamit máshogy, nem jött be" - mondta Steiner, aki mások lehúzása helyett Sainzot dicsérte.

Még több F1 hír:

"Sainz nagyon okos volt, azt mondta, hogy ő vállalja a kockázatot, és utólag úgy néz ki, hogy ő a hős, mert a többiek elszúrták. Ha a többiek nem szúrták volna el, akkor mindenki rá mutogatna, hogy elszúrta. Szóval ilyen a verseny, mindenki igyekszik gyorsan gondolkodni, taktikázni, stratégiát kidolgozni. Sakk. Most már persze tudjuk, hogy mi lett volna a jó" - tette hozzá a Haas első embere.

Az amerikaiak első embere szerint a történteknek semmilyen hatása nincs az F1 megítélésére, nem kell az ilyesmit túlértékelni. "Nem, nem hiszem, hogy kínos lenne, azt sem hiszem, hogy olyan sokan meglepődtek, hogy ez történt. Mind elég okosak vagyunk ahhoz, hogy megértsük, miért történt - mondta Steiner. "Ez nem valami rossz dolog, és nagyon sok mást nem is tehetünk az olyan pályákon, mint ez vagy Spa, ahol a húzásnak ilyen nagy szerepe van."

A szombaton történtek után az FIA sokáig vizsgálta az eset körülményeit, amely miatt végül senki sem kapott büntetést, pedig a versenyzők szerint nagyon balesetveszélyes, amikor a pozícióharc során az autók 15-20 km/h-ra csökkentik a sebességüket.


A hétszeres F1-es világbajnok mindig is imádta a sebességet, és egészen a balesetéig sokat motorozott, néha versenymotorokkal is. Ezúttal egy 2008-as felvételt mutatunk be erről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica szerint az F3-as baleset egy extrém eset volt
Következő cikk A Ferrari szerint nemcsak a motorerő miatt nyertek Spában és Monzában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország