Steiner megerősítette a pletykát: a Haas listáján van a 21 éves versenyző

Pár hete röppent fel a sajtóban az a hír, hogy a jelenleg a Formula 2-ben versenyző Nyikita Mazepin 2021-től a Haas versenyzője lehet, a csapatfőnök pedig megerősítette, hogy ott van a listájukon az orosz.

Nikita Mazepin, Hitech Grand Prix

Nikita Mazepin, Hitech Grand Prix

Mark Sutton / Motorsport Images

Bár már október közepe van, de még messze nem zárult le az pilótakeringő a Forma-1-ben: vannak csapatok, ahol már fix a jövő évi páros, de Lewis Hamilton még nem hosszabbított, Alex Albon sorsa kérdéses, az Alfa Romeo és a Haas jövő évi párosát még nem jelentették be hivatalosan, miközben sajtóhírek szerint a papíron biztosnak tekinthető párosok is változhatnak még.

A Haas csapatával számos versenyzőt szóba hoztak, hiszen mindkét jelenlegi versenyzőjük szerződése 2020 végén lejár. A csapatfőnök Günther Steiner pedig már korábban kijelentette, hogy legalább 2 évre akarnak aláírni a 2021-es versenyzőikkel, illetve arra is utalást tett, hogy fiatal pilóták mellett tehetik le a voksukat.

A Formula 2 mezőnyéből esélyes lehet a második helyen álló Callum Ilott, az ötödik helyezett Robert Svarcman és a hatodik pozíciót elfoglaló Nyikita Mazepin. Steiner ezúttal utóbbiról nyilatkozott – nagyon jó véleménnyel van a 21 éves pilótáról.

Még több hír:

„Ahogy már korábban is elmondtam, idén nagyon versenyképes az F2, rengeteg jelölt közül választhatunk. Ez egy nagyon jó év, és Mazepin junior – ahogy mi hívjuk őt – egyértelműen a jelöltek közé tartozik” – kezdte Steiner.

„Jelenleg a hatodik helyen áll, versenyeket is nyert, tehát ő is szerepel a listánkon. Természetesen mindenkit figyelünk, aki a listánkon van, és döntést kell hoznunk arról, hogy mit akarunk, hogy a középtávra álljunk készen, vagy a rövidtávra fókuszáljunk.”

Mazepin mellett szólhat, hogy az édesapja, Dmitrij Mazepin egy milliárdos, és a sajtóhírek szerint egy távolról is jól látható összeget tenne le a Haas elé, hogy fiát válasszák 2021-re. Steiner viszont Mazepin mellett az Eifel Nagydíjon beugró, majd ott kiváló teljesítményt nyújtó Nico Hülkenberget is kiemelte.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A listánkon nagyon sokan szerepelnek, nagyon sok tehetséget lehet látni, éppen ezért nem kell rohannunk a döntésünk meghozatalával. Továbbra is azt mondom, hogy nem kell sietnünk, hiszen elég versenyző van a piacon.”

„Lance Stroll Németországban megbetegedett, de a Racing Point pár órán belül pótolni tudta őt Nico Hülkenberggel, hiszen neki nem volt semmi dolga akkor – és nem mondhatjuk, hogy Nico ne lenne tehetséges.”

„A Racing Pointnak nem volt szüksége sok időre ahhoz, hogy találjanak valakit, és a jövő év szempontjából még ennél is könnyebb a mi helyzetünk. Ezért nem kell rohannunk” – mondta a Haas csapatfőnöke.

Azok hasonlították össze Schumachert és Hamiltont, akik mindkettejükkel dolgoztak…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nézhetne ki egy Forma-1-es Bentley (kép)
Következő cikk Russell szerint kisebb „káoszhoz” vezetne a pénteki napok eltörlése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország