Steiner: „Már gondolnom kell arra, hová megyek!”

A Drive to Survive-nak köszönhetően az utóbbi években sokkal nagyobb népszerűségre tett szert az F1 és annak szereplői is. Az egyik sztár egyértelműen Günther Steiner lett, aki nemrég elmondta, miként alkalmazkodott ahhoz, hogy már sokkal ismertebb, mint a sorozat létrejötte előtt volt.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team, on the grid

A Haas csapatvezetője még a Miami Nagydíj hétvégéje alatt ült le beszélgetni az ESPN-nel, és megpróbálta elmagyarázni, hogyan változott meg az élete a Drive to Survive megjelenése után. „Kicsit kevesebbet állítanak meg az utcán, nem vagyok annyira önző az emberekkel, de ezt leszámítva nagyjából ugyanannyi munkám van.”

„Igazából csak az más, amikor olyan emberek között vagy, akik felismernek téged. Én mindig arra gondolok, hogy én nem kértem ezt, nem is vártam, hogy ilyesmi fog történni, de ha megtörténik, akkor próbálsz alkalmazkodni. Szerintem vissza kell adnunk valamit a rajongóknak, ha tetszik nekik.”

„Nem tehetem azt, hogy nem veszek róla tudomást, mert nyilván azért jönnek oda hozzám, mert tetszett nekik valami, amit láttak. Az persze kicsit más, amikor elmész valahová, már gondolnom kell arra, hová megyek, mert a versenyhétvégék során nem túl jó ötlet elmenni bizonyos éttermekbe. Ott nem lesz nyugalmad.”

Amikor megkérdezték Steinert, szerinte melyik tulajdonsága miatt kedvelték meg annyira a rajongók, ő viccesen így felelt: „Hát az biztos, hogy nem a kinézetem miatt. Szerintem csak az, hogy sokszor kimondom, amit gondolok. Nem mondanám, hogy nincs rajtam szűrő, de úgy vagyok vele, hogy ha gondolok valamire, akkor azt ki is mondhatom.”

„Inkább kimondom, hogy ne kelljen felesleges köröket futni az üzenet célba juttatásához. Én egyszerűen csak tudatom az emberekkel, hogy mit gondolok, ha tetszik nekik, ha nem. Nem akarok senkit sem megsérteni, nem ez a célom, de el kell fogadni, hogy egyesek nem szeretik az ilyesmit. Nekem ezzel nincs bajom.”

Steiner áprilisban a saját könyvét is kiadta Surviving to Drive címmel, amely a 2022-es idény eseményeit mutatja be az ő szemszögéből. Ő azonban elmondta, hogy eredetileg nem a saját fejéből pattant ki az ötlet, de aztán mégis belement, és utólag már nem bánja.

Hamilton már attól tart, hogy a Red Bull egészen 2026-ig dominálhatja a sportágat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezeken a pályákon lát esélyt Alonso 33. futamgyőzelme megszerzésére
Következő cikk A McLaren szenved, de az őszinteségükre nem lehet panasz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország