Steiner: Legyünk bátrak akkor is, ha az ötlet nem válik be!

A Haas F1 Team csapatfőnöke, Günther Steiner a The Racen vezetett rovatában több témával, így a kvalifikációs sprintversenyekkel kapcsolatban is kifejtette a véleményét. A dél-tiroli örül a kezdeményezésnek, azonban az F1-nek be kell majd látnia, ha az nem működőképes.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, on the pit wall

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, on the pit wall

Andy Hone / Motorsport Images

Az F1 nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy az idei évben megvalósul a kvalifikációs sprintfutamok ötlete. A 100 km hosszú sprintversenyekből hármat láthatunk majd idén, az első a júniusi Brit Nagydíjon kerül majd megrendezésre.

A sprintkvalifikáció elsődleges funkciója a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjének meghatározása lesz, a rövidített futam első három helyezettje pedig 3-2-1 arányban világbajnoki pontokkal is gazdagodik majd.

Még több F1 hír:

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint az F1 jó döntést hozott azzal, hogy kipróbálja az új formátumot.

„Már nem vagyunk messze attól, hogy élesben láthassuk az első sprintkvalifikációs versenyhétvégét. Az ötlet kipróbálása szerintem jó ötlet, még akkor is, ha nem tudjuk az eredményét” – írta Steiner a The Racen.

„Ha az ötlet működik, az nagyszerű. Könnyebb lesz így, mintha rögtön az év összes versenyén ezt a formátumot használtuk volna. Ha nem működik, elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy elvessük az ötletet.”

„Az ötlet sikeressége nem szabad, hogy a nézettségi adatokon múljon, sokkal inkább a hétvége lefolyásán. Minden résztvevőnek meglesz majd a maga véleménye. Mivel új dologról lesz szó, a nézettségi minden bizonnyal magas lesz majd, ez azonban nem szabad, hogy elvakítson minket."

„Mindenki érezni fogja majd, növelte-e ez a megoldás a hétvége izgalmi faktorát, vagy nem. A nézettségi adatok is adnak majd némi információt, de nem szabad, hogy ezek vezessenek majd minket” – fogalmazott a Haas csapatfőnöke.

Webber szerint Carlos Sainz még jó ideig piros autót fog vezetni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher arról, hogy Vettel helyett Stroll kapta meg a fejlesztéseket: Ez természetes...
Következő cikk Az eltérő hátsó szárny, ami hozzájárulhatott Hamilton győzelméhez Portugáliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország