Steiner: Hülkenbergnek nem lesz könnyű dolga...

Günther Steiner úgy véli, hogy Nico Hülkenbergnek szüksége lesz néhány versenyre, hogy hozzászokjon az F1 jelentette kihívásokhoz. Azt is hozzátette, hogy a német tapasztalt versenyző, így nem okoz neki gondot az alkalmazkodás.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nico Hulkenberg F1-es visszatérését övezi az egyik legnagyobb felhajtás a száguldó cirkuszban, hiszen nem sokszor esik meg, hogy valaki sikeresen vissza tudjon térni az F1 körforgásába. Emlékezzünk vissza Michael Schumacherre, aki nem tudta megismételni korábbi sikereit, igaz, ebben a Mercedes konstrukciója is szerepet játszott.

Fernando Alonso viszont jó példával szolgálhat a németnek, hiszen a spanyol remek tempóban versenyzik, és láthatóan nagyon élvezi, hogy újra a mezőny teljes jogú tagja lehet. Günther Steiner azonban felhívta arra a figyelmet, hogy az F1-be történő visszaszokáshoz idő kell.

„Természetesen elgondolkodtunk azon: mi van, ha valaki három évig nem versenyez teljes állásban?” – tette fel a költői kérdést Steiner az RTL-nek, majd azzal folytatta, hogy komoly elemzések után jutottak arra a döntésre, hogy a németnek szavaznak bizalmat.

„Az egyetlen módja az izmok edzésének ezekben az autókban a vezetés” – folytatta a Haas csapafőnöke. „Nyilvánvalóan az edzőközpontban is kell edzeni, de bizonyos izmokat csak akkor használnak, amikor ezeket az autókat vezetik. Ezek a g-erők rendkívül erősek.”

Még több F1 hír:

„ El fog tartani néhány versenyig (míg felveszi a tempót), de nem igazán tartok attól, hogy nagyon sokáig fog tartani. Adnunk kell neki néhány versenyt, hogy a maximumot hozza ki belőle. De ez volt az egyik oka annak, hogy megszereztük”

„Vezetett már különféle autókat – nem csak a Forma-1-ben, hanem sportkocsikat is. Ezek sem lassú autók. Ezért: elég jól tud alkalmazkodni az új dolgokhoz” – zárta le az elmélkedését Steiner.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: „mese”, hogy problémáink vannak egymással Verstappennel
Következő cikk Albon kiváltságnak érzi a Williamsnél tapasztalt stabilitást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország