Steiner: ”Grosjean balesete után változtattunk az autón”

A Haas Romain Grosjean horrorisztikus balesete után két helyen is módosított autóján: a fejtámasznál és a tanksapkánál. Az FIA biztonsági vizsgálatának eredménye várhatóan pénteken derül ki.

Steiner: ”Grosjean balesete után változtattunk az autón”

Bár Bahreinben Romain Grosjean szerencsére saját lábán szállt ki lángoló Haasából, a franciának égési sérülései miatt ki kellett hagynia az utolsó két futamot.

Günther Steiner most megerősítette, hogy a baleset hatására további biztonsági intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a kaszni egy hasonlóan súlyos baleset esetén is védelmet nyújtson.  

Még több F1 hír:

„Az új autón az egyik legjelentősebb változtatás az üzemanyag beömlőnyílása, ami ezentúl nincs az autóhoz rögzítve. Szintén dolgoztunk azon, hogy fejtámlát kisebbé tegyük.”

„Minden helyzetből tanulnunk kell. A VF-20 teljesen megfelelt a szabályoknak, az eset során azonban az autó kettészakadt. Ha van jobb megoldás, akkor élnünk kell vele” – idézi Steinert a formulapassion.it.

Grosjean balesete után az FIA vizsgálatot indított, aminek eredményeit holnap teszik közzé. A testület szerette volna pontosan feltárni az eset pontos részleteit, és tovább növelni az Ayrton Senna 1994-es halála hatalmasat fejlődő biztonságot.

Az üzemanyagtartály fedele és a fejtámla voltak azok az elemek, amelyek Grosjean elmondása szerint akadályozták őt a lángok közül való kiszabadulásban.

Hamilton még gondolkozik, folytassa-e tavalyi szokását

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Vettel és Stroll pályára vitte az Aston Martint! - Galéria
Előző cikk

Vettel és Stroll pályára vitte az Aston Martint! - Galéria

Következő cikk

Most akkor ki ugrik be a Mercedesbe Hamilton vagy Bottas helyett? „Tudjuk, hogy ki jön a sorban...”

Most akkor ki ugrik be a Mercedesbe Hamilton vagy Bottas helyett? „Tudjuk, hogy ki jön a sorban...”
Hozzászólások betöltése