Steiner figyelmeztet: nem lehetnek túlságosan lelkesek
A Haasnak nem szabad elbíznia magát az utóbbi versenyeken mutatott formája miatt, figyelmeztetett a csapatvezető, Günther Steiner. Az istálló persze ennek ellenére a Francia Nagydíjon is folytatná a jó szereplést.

Az amerikai alakulat az utóbbi két versenyen dupla pontszerzést könyvelhetett el, és ezzel a hetedik helyre léptek fel a konstruktőri tabellán. Hiába azonban a számukra kiugró eredmények, Steiner szerint a Haasnak nem szabad elvárnia, hogy mostantól ez lesz a norma.
„Nagyon boldog vagyok a csapat szempontjából, mert mondtam nekik, hogy hinniük kell magukban, mivel már korábban is sikerült és újra sikerülhet. A végén pedig be is jött, szóval tényleg remek eredmények ezek.”
„Mindezek ellenére viszont óvatosnak kell lennünk, és nem lehetünk túl lelkesek sem, mivel nem biztos, hogy ez így megy majd tovább. Mindent bele fogunk adni, remélhetőleg még több pontot gyűjtünk majd, és nyugodt nyári szünetünk lesz.”
Steiner most úgy látja, amennyiben mégis folytatni tudnák jó sorozatukat, akkor is legfeljebb az Alfa Romeo lehet számukra elérhető a hatodik helyen, mivel a lemaradásuk jelenleg csak 17 egység velük szemben.
„Nem akarok nagyon előreszaladni, de ha meg tudjuk tartani a hetedik pozíciót, vagy esetleg hatodikként végzünk, akkor az csodás lenne. A hatodik helynél jobbat pokolian nehéz lenne elérni, mert azok a csapatok nagyon jók és messze is vannak.”
„Ha úgy tudjuk folytatni, ahogy most csináljuk, akkor talán elérhető a hatodik hely. Először is azonban azt kell biztosítanunk, hogy megtartjuk a hetediket” – fogalmazott a Haas főnöke.
A Ferrari már javában teszteli a jövőre debütáló LMH autóját
A Ferrarinak sikerült egy fontos területen hoznia a Red Bull-lal szemben
Verstappen mérnöke arról, miért „ajándék” vele dolgozni
Úgy tűnik, a rendőrség megtalálta a Leclerc óráját ellopó tetteseket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.