Steiner elárulta, miért hagyta ott legnagyobb sikereik előtt a Red Bullt
A Haas Forma-1-es csapatát irányító Günther Steiner elárulta, mi vezetett ahhoz, hogy még 2008-ban elhagyta a Red Bullt.
Az olasz szakember 2005-ös megalakulásuktól kezdve 2008-ig szolgált a csapat műszaki igazgatójaként és bár lemaradt a sikerekről, amiket pár év múlva arattak le, azonban így is hozzátette a gárda első éveihez a magáét.
Steiner végül 2016-ban tért vissza a Forma-1 paddockjába, ezúttal már az újonnan alakult Haas csapatfőnökeként. Azóta a Netflix Drive to Survive sorozatában sokszor látott száraz humorának köszönhetően egyfajta celebként nőtte ki magát.
A Red Bull 13 bajnoki címet nyert, mióta az olasz elhagyta a Red Bullt, mindet Steiner egykori főnöke, Christian Horner irányítása alatt. Most Steiner a The Athleticnek árulta el, mi vezetett odáig, hogy otthagyta őket:
„Összevesztem velük. Na jó, nem, nem volt semmilyen veszekedés. Egyszerűen nem értettünk egyet abban, merre kellene mennie a csapatnak. Nekem volt egy tervem, ami nekik nem tetszett, úgyhogy elváltak az útjaink, ilyen egyszerű.”
A Haas motorszállítója, a Ferrari egyes pletykák szerint rengeteg időt nyert 2024-es autójával, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.