Steiner: Braziliában 0,8 másodperc volt az első és az utolsó hely között

Günther Steiner a pocsék tavalyi év után nem akar egészen 2026-ig várni, hogy újra versenyképes autóval rukkoljon elő a Haas. A csapatfőnök szerint a dolgukat nehezíti, hogy rendkívül szoros lett a mezőny.

Peter Sauber, Former Sauber Owner with Guenther Steiner, Haas F1 Team Principal

Habár a Haas nem érte el a története legnagyobb mélységeit 2023-ban, közel álltak hozzá, hiszen utoljára talán a Mick Schumacher-Nyikita Mazepin-éra alatt voltak ennyire versenyképtelenek, amikor is nulla ponttal az utolsó helyen zártak a bajnokságban.

Tavaly azonban szintén visszacsúsztak az utolsó helyre, igaz, most legalább a pontszerzés összejött néhányszor az amerikai istállónak. Günther Steiner természetesen nem elégedett, de nem akarja azt sem, hogy 2026-ig kelljen várni az újabb „fellendülésre”.

„Senki sem akar itt a 10. helyen végezni” – jelentette ki Steiner a RACER-nek. „Nyilvánvalóan érzed a nyomást, mert jobban akarsz teljesíteni. Ha nem érezném a nyomást, akkor elégedett lennék, és biztosan nem vagyok elégedett azzal, ahol most vagyunk.”

„Nyilvánvalóan közép- és hosszú távon más a helyzet, de jelenleg szerintem rövid távon ki kell jönnünk a gödörből, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek, és utána elgondolkodhatunk azon, hogy megengedhetnénk-e magunknak, hogy egy lépést hátrafelé tegyünk.”

„Ez nem olyan, hogy kimegyek és azt mondom: 'Igen, két éve eldöntöttük, hogy biztosan a 10. helyen fogunk végezni.'. Ezt már megtettük korábban, amikor a COVID-években küszködtünk; ezt nem tehetjük meg, és nem is akarjuk megtenni, mert felelősséggel tartozunk az összes itt dolgozó embernek is, akik rengeteg erőfeszítést tesznek azért, hogy előrébb jussunk.”

A csapatfőnök szerint a problémájukat az is okozza, hogy jelenleg nagyon szoros a mezőny, és bizony hiába vannak papíron alig néhány tizedre a TOP10-től, lehet, hogy ez csak az utolsó helyet jelenti az amerikai istállónak.

„Minden egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Visszamegyek a brazíliai kvalifikációra, a Q1-ben az 1. helytől a 20. helyig körülbelül 0,8 másodperc volt a különbség. 0,8 másodperc az semmi. Szóval ez a kis apróság, és ez a kis plusz elég sokat mozdíthat el.”

Eközben Kvjat meglehetősen érdekes nyilatkozattal állt elő, ugyanis elmondása szerint a Ferrari megkereste őt, de végül egy másik Scudeiránál kötött ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 3 szponzort vesztett a Williams F1-es csapata
Következő cikk Jordan: Schumacher önző volt, nem segített Irvine-nak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország