Steiner: az óvásunkat ugyan elutasították, de az F1 így is nyert vele

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint az Amerikai Nagydíj végeredményét megtámadó óvásuk annak ellenére is „győzelem” volt az F1 számára, hogy az FIA elutasította azt.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Mivel a szövetség az amerikai viadal során nem tudta megfelelően monitorozni a 6-os kanyarban a pályaelhagyásokat, a Haas utólag úgy döntött, megtámadja a verseny végeredményét új és releváns bizonyítékokra hivatkozva.

A meghallgatás során azonban az az eredmény született, hogy a csapat által prezentált bizonyítékok nem voltak sem újak, sem pedig relevánsak ahhoz, hogy az ügynek legyen folytatása. Steinerék tehát nem érték el azt, amit szerettek volna, de a csapatvezető úgy véli, a sport összességében így is jól járt az óvásukkal.

Ennek egyik oka pedig az, hogy a versenybírák tulajdonképpen elismerték az FIA azon hibáját, hogy a kérdéses kanyarban nem tudták megfelelően felügyelni a pálya határait. „Tisztában voltunk azzal, hogy talán nehéz lesz sikerre vinni, de legalább megpróbáltuk.”

„A végeredmény viszont az lett, hogy a stewardok kimondták, az FIA rossz munkát végez. Mi nem nyertünk vele semmit, de az életben muszáj próbálkoznod. A stewardok elmondták, hogy az FIA-nak megfelelően kellett volna kihelyeznie az ipari kamerát a 6-os kanyarnál, ez a legfontosabb dolog.”

„Biztosítaniuk kéne, hogy megvannak az eszközeik a saját szabályaik betartatásához, és nem nekem vagy az Aston Martinnak kéne figyelnie, mit csinálnak. Ez nem a csapat dolga. Nem mi vagyunk a vezető testület, hanem fizetünk azért, hogy valaki ezt csinálja.”

„Az óvás megérte a Forma–1 egésze számára, nem csak nekünk, mert mindenki egyetértett a témában, de senki sem tett ellene semmit. Ez arról szól, hogy segítsünk az F1-nek a szabályok javításában, és amíg sikerül előrelépni és javulni a jövőre nézve, addig ez már egy győzelemmel ér fel” – vélekedett Steiner.

Hiába egy csatornafedél tette tönkre Carlos Sainz autóját, a spanyol így is büntetést kap a Las Vegas-i Nagydíjra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es szakértők szerint „nevetséges”, hogy Sainz büntetést kapott
Következő cikk A korábbi pilóta szerint a „vak és hülye” Perez „nem éri meg a pénzét” a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország