Steiner: az F1 nem lehet „túl drákói” a formátum változtatásaival

A Haas istállóját vezető Günther Steiner figyelmeztette a Forma–1-et a „túl drákói” változtatásokkal kapcsolatban, miközben szó van arról, hogy akár a szabadedzésekért is valamiféle jutalom járhat majd a jövőben.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

A sorozat már régóta mérlegeli annak lehetőségét, hogy mivel lehetne még jobban feldobni a hétvégéket, és szó van arról is, hogy esetleg csökkentenék a szabadedzések számát. A sprintfutamok ötlete is emiatt született meg, a FOM pedig most további, a pénteki napot érintő módosításokat is vizsgál.

Steiner egyike azoknak, akik például támogatják a Bakutól akár már életbe is lépő második időmérőt, amely a második szabadedzést váltaná fel a sprinthétvégéken, óva int viszont attól, hogy túl drasztikus változtatások legyenek, a szabadedzések jutalmazása pedig szerinte nem jó ötlet.

„Valami vagy verseny, vagy gyakorlás az én véleményem szerint. Nem lehet azt mondani, hogy aki nyeri a szabadedzést, az jutalmat kap, mert akkor versenyt csinálnak belőle. Ezzel pedig talán csak felhígulna a tényleges futam és annak értéke.”

„Oda kell figyelnünk, hogy ne legyünk túl drákóiak, nem szabad mindent megváltoztatni. Inkább haladjunk lépésről lépésre, próbáljunk ki valamit, és ha nem működik, akkor menjünk a következő ötletre. Ne legyünk túl makacsok, és ne ragaszkodjunk mindenhez annyira. Én mindig így látom.”

„Így jutottunk el a sprinthétvégékhez is, mert eleinte sokan ellenezték. Most már szerintem mindenki egész boldog, hogy vannak ilyenek. A normál versenyhétvégét viszont egyelőre hagyhatjuk úgy, ahogy van” – hangzott Steiner véleménye.

Miközben a mezőny legerősebb csapata egyértelműen a Red Bull, az Aston Martin szerint még őket is el lehet majd kapni a szezon során, és mindez lényegében csak a hozzáállás kérdése.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: Az mentett meg, hogy Hamilton a Mercedesnél maradt 2022-ben
Következő cikk Az F1 24 futamot akar, de tudják, hogy a naptár „leszívja az embereket”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország