Steiner arra utalt, fiatal versenyzőt igazol a Haas 2021-re

A versenyzői ülések jelentős része már elkelt a 2021-es szezonra. A mezőny tíz csapatából az Alfa Romeo és a Haas azok a csapatok, ahol még nem jelentették be a páros egyik tagjának kilétét sem. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner most az általuk preferált irányelvről beszélt.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari and Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az átigazolási piac szempontjából az egyik legérdekesebb a Haas csapata, ahol egyelőre még nem tudni, milyen párossal indulnak 2021-ben. A The Race-nek írt bejegyzésében a Haas csapatfőnöke arra tett utalást, hogy inkább fiatal pilóta mellett tennék le a voksukat.

„Továbbra is tárgyalunk néhány versenyzővel, nem csak üldögélünk és gondolkozunk. Azt gondolom, hogy remélhetőleg a következő hetekben hozzuk nyilvánosságra a döntést, mert előtte el kell mondanunk pár embernek, hogy hogyan döntöttünk. Nem szeretek „készenlétben” hagyni senkit” – kezdte Steiner.

Még több F1 hír:

Míg a jelöltek között számos tapasztalt pilóta is akad, a csapat nem hagyja figyelmen kívül olyan tehetséges leigazolását, mint a hétvégén a csapat színeiben első F1-es hétvégéjén résztvevő Callum Ilott.

„Néhány pilóta már hosszú ideje itt van a Forma-1-ben. Hogy ők lennének-e a legjobb versenyzők néhány év múlva? Talán nem. Talán vannak fiatal tehetségek, akiket tovább fejleszthetünk” – mondta Steiner.

„Egy finom vonalon kell egyensúlyoznunk. Mindnyájunknak van fenntarthatósági időnk teljesítményt tekintve, főleg a sportolóknak, és óvatosnak kell lennünk olyan szempontból, hogy ne olyan pilótába fektessünk be, akik már túl lesznek a csúcsteljesítményükön, amikor igazán szükség lenne erre.”

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, is interviewed by Sky Sports F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, is interviewed by Sky Sports F1

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Steiner ezután arról beszélt, a 2022-es szabályváltozásokra való ideális felkészülésnek azt tekinti, ha versenyzői fronton már nem kell változtatniuk az újítások előtt.

„Számomra fontos, hogy olyan pilótát szerződtessünk 2021-re, akik 2022-ben is velünk lesznek. Ha csak egy évre ültetnénk valakit az autónkba, azzal csak az időnket vesztegetnénk. Számos versenyző van, akik hozzászoktak a jelenlegi specifikációjú kocsikhoz, de ha új autónk és új versenyzőnk is lenne 2022-re, az megnehezítené a dolgunkat” – zárta gondolatait.

Van-e esélye Pereznek a Red Bullnál? 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így értékeli Sainz csapata és önmaga teljesítményét
Következő cikk Giovinazzi tovább küzd üléséért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország