Steiner: a Haasnak muszáj lesz javulnia ezen a területen

Az amerikai csapat vezetője, Günther Steiner arról beszélt a Miami Nagydíj után, hogy a Haasnak muszáj lesz javítania a VF-23 forgalomban mutatott stabilitásán, miután ennek hiánya nagyban rontja a futamteljesítményüket.

Kevin Magnussen, Haas VF-23, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Miamiban az alakulat bevetette az idei szezon első nagyobb fejlesztését egy átalakított padlólemez formájában. Ezek után Kevin Magnussen némi szerencsének és egy jó körnek köszönhetően szombaton a negyedik helyre tudta kvalifikálni magát.

A dán aztán vasárnap elég rossz rajtot vett, és ugyan sikerült jó csatákat vívnia a futam során, végül csak a tizedik helyen intették le, miközben márkatársa, Nico Hülkenberg a 12. pozícióból indulva 15. lett. Steiner megjegyezte a versenyt követően, hogy a pilótái nehezen tudnak más autókat követni anélkül, hogy veszítenének a gumik teljesítményéből.

„Nagyon nehéz pontot szerezni, nekünk pedig ötből háromszor sikerült, ami nem olyan rossz. Ha viszont mindenki célba ér, akkor tényleg nagyon nehéz. Az elején igazán jól mentünk, aztán kissé visszaestünk, amikor forgalomba kerültünk. Ezt muszáj lesz megvizsgálnunk.”

„Összességében viszont, amikor a legjobb tízbe kvalifikálunk, akkor haza tudunk hozni pár pontot. Ha persze mindenki befejezi a futamot, akkor rendkívül nehéz. Nekünk azonban sikerült, és az idei év erről fog szólni, semmit nem hagyhatsz a pályán. Bármennyire is jó lett volna többet szerezni, örülnünk kell annak, amink van” – magyarázta Steiner.

A csapatfőnök amiatt azért boldog, hogy Magnussen a futam során többször is jót csatázott Charles Leclerc-rel. „Nagyszerű volt. Szerintem mindenki élvezte, hiszen ennek erről kell szólnia. A második etapon aztán a gumik teljesítménye visszaesett, miközben mögötte frissebb abroncsokon jöttek.”

„Bár nem hiszem, hogy valódi veszélyt jelentettek ránk, de ilyenkor mindig aggódni kezdesz, mert egyetlen apró hiba és mindent elveszítesz.” Ami pedig az új padlólemezt illeti, a csapatfőnök szerint az hozta, amit vártak tőle, de ettől még javítaniuk kell a forgalomban nyújtott teljesítményükön.

„Igen, úgy tűnik, működik. Csak ki kell derítenünk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy stabilabbak legyünk a forgalomban, és hogy ne koptassuk annyira a gumikat mások mögött. A pilótáink látják, hogy a többiek nem küszködnek annyira, szóval az aerodinamikusok majd vetnek rá egy pillantást. Imolára is lesz egyébként fejlesztésünk, és a jövőben is folyamatosan érkeznek majd.”

Sok mostanában a pletyka az F1-es paddockban, és ezúttal az Alpine került a középpontba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: les*rom mit gondolnak rólunk
Következő cikk Krack: nem a lottón nyerte az erős F1-es autóját az Aston Martin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország