Steiner: a Ferrarinak mindegy volt, nem miattunk végeztek ott, ahol

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint jó fényt vet rájuk, hogy a Ferrarival tudtak csatázni az első hazai versenyükön, a 2023-as Forma-1-es Miami Nagydíjon, akik anélkül sem értek volna el jobb eredményt, ha Charles Leclerc nem ragad be Kevin Magnussen mögé.

Kevin Magnussen, Haas VF-23, battles with Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A 2023-as Forma-1-es Miami Nagydíj talán leghihetetlenebb pillanataihoz tartozik az, ahogyan Kevin Magnussen a Haasszal a rossz rajta után megelőzi a Ferrarival küszködő Charles Leclerc-t, majd még kétszer visszaelőzi a monacóit.

Bár a nagyrészt azonos alkatrészekből építkező Haas tempója még jobban visszaesett a verseny végére – ez egy igen jól dokumentált gyengepontja eddig a VF-23-nak – Kevin Magnussen így is pontot szerzett.

Figyelembe véve azt, hogy Leclerc milyen sok időt töltött Magnussen hátsó szárnya mögött Leclerc, könnyű lenne arra a következtetésre jutni, hogy a monacói jobb eredményét érhetett volna el a feltartás nélkül, de Günther Steiner szerint erről szó sincs.

„Szerintem annak, hogy mi egy kicsit feltartottuk őt, semmi nem köze nem volt végeredményéhez” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Steiner arra a kérdésre, hogy beszélt-e már a Ferrari csapatfőnökével, Frederic Vasseurrel Magnussen kemény védekezéséről.

„Elég hízelgő, hogy egy Ferrarival tudtunk csatázni. Jó volt látni, ahogyan Kevin harcolt Charles ellen, szerintem mindenki élvezte, és erről kéne szólnia az F1-nek, nemde?”

„Kár, hogy a második szett gumit kicsit túl gyorsan elfogyasztotta Charles ellen, majd időbe telt, mire a szemcsésedés véget ért, eközben pedig mögötte új gumival érkeztek a többiek. Kicsit aggódtunk, de végül nem jelentettek komoly veszélyt Kevinre.”

Steiner hozzátette, hogy különösen örült annak, hogy egy olyan versenyen tudtak pontot szerezni, amikor mind a 20 autó meglátta a kockás zászlót.

„Egy olyan csapatnak, mint a miénk, nagyon nehéz idén pontot szereznie, de 5-ből 3 futamon már pontot szereztünk, ami szerintem nem rossz arány. A forgalomban azonban a vártnál lassabbak voltunk, meg kell értenünk, hogy pontosan miért.”

„Ettől függetlenül reális elvárás a pontszerzés az, ha az időmérőn bejutunk a legjobb 10 közé.”

Sainz frusztrált: „Egyszerűen nem tudom nyomni a futamok alatt”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Ezen a napon senki sem tudta volna megverni Verstappent
Következő cikk Tost meggondolta magát: már bízik a mérnökeiben, miután távozott az egyik kulcsfigurájuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország