Verstappen tizenhat futamot akar a naptárban
Max Verstappen úgy gondolja, hogy túl sok verseny van az F1-es naptárban. A regnáló világbajnok szerint ezen változtatni kellene, és drasztikusan, tizenhatra kellene csökkenteni a futamok számát.
A jelenlegi állás szerint, a franciaországi és a belgiumi futam a legesélyesebb arra, hogy eltűnjön a naptárból. Ezzel helyet adva Las Vegasnak, Kínának, esetleg Katarnak, amelyek szinte biztosan újra megtöltik majd a naptárat. Egy másik jelölt Dél-Afrika lehet, de ha ez a projekt nem valósul meg, akkor Belgium valószínűleg marad a naptárban. Így 23 vagy 24 futamra csökkenne a szezon.
A hollandot a magyarországi sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mit változtatna meg a Forma-1-ben, és a válasza egyértelmű volt:
„Kevesebb futamot". Arra a kérdésre, hogy mennyi futam lenne az ideális számára, a holland így felelt: „Tizenkettő. Nem, szerintem inkább 16. Csak válasszuk ki az összes jó pályát. Az összes többit hagyjuk ki." Azt nem árulta el, hogy mely pályákat szeretné látni a naptárban.
Stefano Domenicali korábban azt mondta, hogy a Forma-1 akár 30 versenyt is rendezhetne egy szezonban. A jelenlegi Concorde Egyezménynek köszönhetően azonban csak 24 futam lehet. A hatalmas logisztikai fejtörők és a csapatok által figyelembe vett költségvetési sapka miatt ez nem reális. Hogy Domenicali reagál-e Verstappen véleményére, az majd kiderül.
Ezért vonul vissza Sebastian Vettel az idei szezon végén!
Így fest egy kör a Hungaroringen az Assetto Corsában!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.