Sportoló kérdez sportolót - Lewis Hamilton emberi oldala

Sokan, sokfélét kérdeztek már Lewis Hamiltontól. Arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie fekete kissrácként, arról, milyen volt rögtön berobbanni a Forma-1-be és ellenszélben világbajnoki címeket (eddig hármat) szerezni, vagy éppen arról, hogy kezelte a Rosberggel való rivalizálást csapaton belül. Lewis Hamilton talán már unja ezeket a kérdéseket, talán szeretne kiszakadni a sablonos beszélgetésekből.

A Mercedes háromszoros világbajnok angol F1-es pilótájának jó alkalmat nyújtott a szokásos interjúközegből való kiszakadáshoz egyik legjobb barátja, a győzelmeket győzelmekre halmozó, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai teniszcsillag, Serena Williams. Két barát, érdekes témák, és egy igen izgalmas interjú!

Serena Williams: Tudom, mennyire idegesítő folyton ugyanazokat a kérdéseket visszahallani, szóval én próbálok nem szokványos témákat felvetni. Amire fókuszálni szeretnék az esetedben, az az a kérdés, hogy "Hogy születik a bajnok"? Ebbe nagyon sok minden beletartozik, például az, hogy kezeled a félelmeid. Neked van bármilyen félelmed?

Lewis Hamilton: A sportomban nincs. Nem is tudom, miért. Kisebb koromban az apám folyamatosan azt mondogatta: "Biztos, hogy ez az én fiam? Ez a gyerek egy őrült. Semmi olyantól nem fél, ami az adrenalinhoz kapcsolódik bárhogyan." Nem tudom, figyelted-e például, de a gyerekek egy sípályán is félelem nélkül szlalomoznak lefelé. Talán csak akkor üt majd be ez az egész, ha öregebbek leszünk, de nem hiszem, hogy ez nálam is így lesz majd. A versenyzésnél mindig minden arról szólt, ki hajlandó több kockázatot vállalni, ki hajlandó eggyel messzebbre menni a siker érdekében. Én bármilyen fájdalmat képes vagyok elvállalni a sikerért. Pont olyan éhes vagyok a sikerre, mint te. A versenypályákon kívül azért vannak félelmeim, például a pókoktól. Amikor például Ausztráliában vagyok, még a vécédeszka alá is benézek, biztos nincs-e ott is pók. Azt hiszem, ilyenkor az a legnagyobb félelmem, hogy kiderül, sokkal kisebb vagyok, mint amilyennek addig gondoltam magam.

A mi sportunk teljesen más, és nem is akarom összehasonlítani az én karrierem a tiéddel, de hogy érzed, elismerik a sportolói teljesítményedet vagy figyelmen kívül hagyják ezt?

A munkám miatt folyamatosan figyelnem kell a súlyomra, idén pedig minden eddiginél keményebben dolgoztam azért, hogy megfelelő állapotban legyek a szezonkezdésre. Aki viszont odakapcsol egy Forma-1-es futamra, fogalma sincs arról, mi mindent meg kell tennünk a megfelelő fizikai állapotért. Minden a fizikumról szól, főleg idén, amikor az autók sokkal gyorsabbak lettek, mint azóta bármikor, hogy én a Forma-1-be érkeztem. Sokkal keményebb lett vezetni az autókat, legalább 20-30 százalékkal nehezebb dolgunk van. Az emberek ezt nem látják. Ők nem élsportolóként, hanem csak sofőrként tekintenek ránk.

Látnom kell téged a Sports Illustrated címlapján.

Azon vagyok!

Emlékszel még az első győzelmedre?

Igen, még 2007-ben, Montréalban történt. Emlékszem, ahogy lenéztem a dobogó tetejéről, és láttam az apámat, ahogy fülig érő szájjal vigyorog. Ő volt akkor a világ legbüszkébb embere. Büszke voltam arra, hogy végre vissza tudtam neki adni valamit abból, amiben egész életében reménykedett velem kapcsolatban. Gyerekként óriási nyomás volt rajtam. Az apám szeretett volna egy jobb életet adni nekem, mint amire neki bármikor esélye volt. Mindennél jobban szerette volna, hogy sikeres legyek, én pedig nem szerettem volna csalódást okozni neki. Szóval az, hogy Kanadában végre felállhattam a dobogó tetejére, egészen varázslatos érzés volt.

Azóta is ezt az érzést kergeted, vagy ez megváltozott az évek során?

Megváltozott azért, ugyanis ma már más út vezet el egy-egy sikerhez. Mások a nehézségek. Ma már a saját kezemben van az életem, ezt a csapatot is én választottam magamnak. Ez egy nagy elégtétel nekem.

Hogy érzed, most már folyamatosan a győzelmet várják tőled?

Éppen ellenkezőleg, azt várják, mikor hibázok és sülök fel. Így saját magamtól várom el folyamatosan a győzelmet. Pont ugyanaz a helyzet, mint nálad - tudják, milyen jó vagy, és azt várják, mikor buksz el.

Pont ezt írtam le nemrég. Milyen szerepet játszik a győzelem az életedben?

Régen ez a mindent vagy a semmit jelentette nekem. Tudod, hogy van ez: edzel, elkövettél pár hibát korábban, majd elköveted őket még egyszer ugyanúgy, ezt követően igen érdekes módon buksz el. Olyan, mintha a bukás érzése soha nem múlna el. Szó szerint napokig tartott, mire összeszedtem magam egy-egy kudarc után. Volt, hogy négy napig nem léptem ki a hotelszobámból, annyira magam alatt voltam. De ma már érettebb fejjel tudom, hogy a győzelem nem minden. Rengeteg minden szól magáról az utazásról, főleg az én sportomban. Rengetegen dolgoznak velem egy csapatban, tekintettel kell lennem rájuk is. Szóval nyilván a végső cél még mindig a győzelem, de a vereségek során tanult leckék is csak megerősítenek.

Pont ez lett volna a következő kérdésem. Jobbá teszik az embert a kudarcok?

Utálok veszíteni, legyen szó versenyzésről vagy pingpongról. "Vagy első vagy, vagy utolsó."

Rick Bobby.

Pontosan.

Nagyon fontos számodra a testvéred. Imádom azt a kapcsolatot, ami köztetek van, ahogy vigyázol rá.

Két lánytestvérrel nőttem fel, szóval nagyon szerettem volna egy öcsikét, aki végül hétéves koromban jött el közénk. Kis dagi baba volt. CP-betegsége van (cerebral palsy, egy mozgáskorlátozottsággal járó agyi probléma - a szerk.), de ez soha nem jelentett neki akadályt semmiben. Azt mondták, nem fog tudni beszélni, sem dobolni, versenyautót vezetni meg aztán végképp nem - mindegyiket megcsinálta. Legyőzte a papírformát. Ránézek és óriási inspirációt nyerek abból, hogy mire képes a test és az agy. Semmi nincs, amire ne lennél képes, ezt pont az öcsém bizonyítja be folyamatosan. Mindig emlékeztet arra, mennyire egyszerű nekünk azzal, hogy tudunk járni, képesek vagyunk minden mozgásra, én pedig versenyautót tudok vezetni. Rengetegszer esett már el, amikor próbált valamilyen mozgást végrehajtani, de egyszer sem mondta, hogy "Bassza meg, nektek könnyű." Jelenleg versenyez. Felnőtt ember, és nagyon sokak számára inspirációt jelent az ő személyisége. Ez az ő küldetése, hogy megmutassa a hozzá hasonló problémáktól szenvedőknek, hogy a "lehetetlen" nem kell, hogy szerepeljen a szótárukban.

Az Istennel való kapcsolatod segít a munkádban és az életedben?

Sokáig bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban, akkor raktam rendbe mindezt, amikor a Forma-1-be kerültem. Marianne Williamson több Istennel kapcsolatos idézetét is magamra tetováltattam, amelyeket egyfajta hitvallásnak is tekintek.

Sikerült áttörnöd a rasszizmus jelentette határokat az autósportban?

Mindenképp, igen. Annak idején az apámmal csodálattal néztük Tigert a golfpályán vagy titeket a nővéreddel a teniszmeccseken. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült hasonlót elérnünk az autósportban is. Nemrég egy rendezvényen odajött hozzám egy afrikai hölgy, és mutatott egy képet a kisfiáról, majd elmondta, hogy a gyerek olyan szeretne lenni, mint én, de nem csak afrikaiakról van szó, hanem ázsiaiakról is, gyerekekről a világ minden tájáról. Amikor én gokartoztam, senki nem hasonlított rám még egy kicsit sem, így senkivel nem tudtam összehasonlítani magam. Most a gyerekek láthatnak engem, erre pedig nagyon büszke vagyok.

Amikor rád nézek, nem Lewis Hamiltont, a fekete autóversenyzőt látom, hanem Lewis Hamiltont, a Forma-1-es világbajnokot. És Lewis Hamiltont, a zenészt! Mikor adod ki az albumod? Nagyon jól énekelsz!

Nem tudom, hogy valaha sor kerül-e erre. Rengeteg zene van az életemben, de mindig közbejön valami. Folyamatosan azon gondolkozok, hogy ezt vagy azt a részt át kellene dolgozni. Ilyenkor rám szólnak, hogy "hagyd már, csak csináld tovább!". De egyszerűen ilyen maximalista vagyok, szeretném ebből is a legjobbat kihozni. Egész jövő héten, amikor versenyezni fogok, ezzel is foglalkozni fogok, de ha mindenáron ki akarnék adni valamit, lehet, hogy elveszne belőle az élvezet, odalenne a szenvedély. 

A másik hobbid a divat. Folyamatosan ott vagy a divatbemutatókon, és rendszeresen posztolsz képeket ezekről az eseményekről.

Amikor ránézek a fiatalabb kori képeimre, eszembe jut: "Úristen, miket vettem én fel?" Biztos te is így vagy ezzel. Szerettem volna megérteni, miről is szól valójában a divat, ezért is szeretek ezekre a rendezvényekre elmenni, mert rengeteg kreativitást láthatok. Szóval amikor divattervezőkkel találkozom, mindig megkérdezem tőlük: "Honnan jött neked ehhez a ruhához az ötlet, mire gondoltál?" Van köztük néhány kimondottan őrületes darab. Van még öt-hat év a karrieremből, utána viszont nem szeretnék kommentátor vagy menedzser lenni...

Mondjuk egy saját ruhamárka?

Mivel szeretek másokkal együtt dolgozni, egy saját márkát nem tartok túl valószínűnek. De most például új motort terveztem, ami egy limitált szériás verzió volt. Szeretek folyamatosan felfedezni az életemben. Idővel úgyis kikristályosodik, mit fogok csinálni az életemmel a versenyzés után. Akár még üzleti partnerek is lehetnénk.

Mindenképp! De jöjjenek a villámkérdések! Kutya vagy macska?

Kutya.

Instagram vagy Snapchat?

Instragram.

Tényleg? Folyamatosan Snapen vagy. Hó vagy egy sziget?

Sziget.

Ó, azt hittem, a havat mondod. Steak vagy hal?

Hal.

Most megleptél!

Két éve nem ettem húst.

Én sem! Tudhattam volna. Szuperhős vagy szupergonosz?

Szuperhős.

Tényleg? Mi is volt az utolsó Halloween-jelmezed?

Igaz, ott gonoszt játszottam. Mindig ők néznek ki a legjobban, nekik vannak a legjobb cuccaik és a legnagyobb csapatuk.

Sütemény vagy chips?

Chips.

Végezetül az utolsó, de vigyázz, hogy választasz: Serena vagy Venus?

Ne már, ez a legszemetebb kérdés! Esélyem sincs, hogy válaszoljak erre!