Spanyolországi teszttel folytatódik Piastri felkészülése
A McLaren ezen a héten a barcelonai Circuit de Catalunya pályán tesztel a csapat újdonsült pilótájával, Oscar Piastrival, aki a wokingi alakulat 2021-es autójával készül a jövő évi debütálásra.
A Daniel Ricciardo helyére érkező Piastri harmadik alkalommal ül a McLaren volánja mögé, a tavalyi szezonvégi teszten még az Alpine-nal vett részt először Forma-1-es gyakorláson. A pilóta 2020-tól kezdődően egészen az idei év feléig számos tesztet teljesített a francia alakulattal, ezért is érte őket váratlanul az átigazolása.
A McLaren most hasonló programot indít el, mint amilyenben Piastri az Alpine juniorjaként részt vett. Az első kétnapos tesztjére november elején került sor a Paul Ricard-on egy meg nem jelölt régebbi konstrukcióval, miután közös megállapodás született arról, hogy idő előtt távozhat az Alpine-tól.
Ezt követően a csapat jelenlegi autóját vezette az idei szezonvégi teszten Abu-Dzabiban múlt héten, most pedig Barcelonában folytatja a munkát. A kedden kezdődő kétnapos katalán gyakorlás első napján slick és esőgumikon is vezetett, és januárban, valamint februárban további tesztek várnak rá.
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, a csapat terve az, hogy Piastri a lehető legtöbb tapasztalattal vértezze fel magát a holtszezonban.
„Világos tervünk van arra, mit szeretnénk elérni Oscarral a hivatalos téli teszten, de januárban és februárban is pályára küldjük, mielőtt a 2023-as autó volánja mögé ülne“ - fogalmazott a csapatfőnök.
Seidl szerint az, hogy az ausztrál versenyző a régi konstrukciókkal tehet meg kilométereket, nagyon jó lehetőség számára, hogy megismerje a McLaren jellemzőit, valamint megszokja a csapat kommunikációját, az eljárásokat és azokat a hangokat, amelyeket a rádión keresztül hallani fog.
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, nagyon lenyűgözte, ahogy Piastri kezelte a körülötte kialakult nyári drámát, amikor aláírt a wokingi alakulathoz, de az Alpine is úgy gondolta, náluk folytatja a pályafutását.
„Egy éve nem versenyzett, szóval le kell róla kaparnunk a rozsdát, de biztos vagyok benne, hogy ez rövid időn belül sikerülni fog“ - mondta az amerikai üzletember, aki nagyon technikás versenyzőnek tartja az ausztrált.
Binotto távozása lehetetlen helyzet elé állította a Ferrarit a 2023-as F1-es szezon előtt
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.