Spanyolországban igencsak nem vették jó néven Alonso ferraris ábrázolását

Ahogyan az várható volt, a spanyol sajtó élt a kritika lehetőségével, miután Fernando Alonso igen kis szerepet kapott a Ferrari promóciós anyagán a nagy ünnepség kapcsán. Nem mindenki vette ezt jó néven.

Piazza Duomo with Ferrari fans

Fotót készítette: Paolo Belletti

Mint ismeretes, a Ferrari idén ünnepli alapítása 90. évfordulóját, melynek alkalmából az Olasz Nagydíj előtt egy nagy ünnepséget rendeztek szerdán, közvetlen a versenyhétvége csütörtöki médianapja előtt, mely ugyancsak sűrűnek ígérkezik. A tegnapi eseményen Charles Leclerc és Sebastian Vettel mellett más korábbi ferraris versenyzők is főszerepet kaptak, így Gerhard Berger, Jean Alesi és többek között Mario Andretti, valamint Felipe Massa is ott volt.

Még több F1 hír:

A Ferrari eseményén azonban Fernando Alonso nem jelent meg, aki nemrég egy újabb teszten vett részt a Dakarra készülvén, amiről a hu.motorsport.com az elsők között számolhatott be a héten. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a spanyol sajtó a Ferrarit bírálja Alonso miatt, aki kis szerepet kapott a promóciós anyagon.

A La Gazzetta dello Sport nem teljesen érti a Marca lap által közzétett cikket, mivel Alonso is meghívást kapott, de azon nem vett részt, hiszen tesztelt. A spanyolok legnagyobb problémáját az jelentette, hogy a Ferrari promóciós anyagán Alonso igencsak kicsinek volt ábrázolva, szemben az olyan társaival, akik messze nem voltak olyan sikeresek, mint ő a motorsportban, vagy Maranellóban, független attól, hogy a honfitársuk sem ért fel a csúcsra, bár ahhoz 2010-ben és 2012-ben is rendkívül közel volt.

A Marca szerint nehéz megtalálni Alonsót az emléktáblán, melyen sisakban szerepel, egy kormánnyal a kezében, amit a spanyolok nagyon kicsinek tartanak. A Marca emlékezteti az embereket arra, hogy egy kétszeres világbajnokról beszélünk, aki 5 éven át volt a Ferrari versenyzője, akikkel 11 győzelmet, 44 dobogót, 4 rajtelsőséget és 8 leggyorsabb kört szerzett, miközben kétszer is majdnem megnyerte az olaszoknak a címet, hozzátéve, hogy a helyzet sok ferrarist felháborított a közösségi médiában, aminek hangot is adtak. A kép ezen a linken keresztül érhető el és nézhető meg.


Egy látványosabb virtuális pályabejáró videó az Olasz Nagydíj előtt az F1 2019 segítségével a legendás monzai aszfaltcsíkon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda az időmérőkre készült az új motorral
Következő cikk Elektronikus blokkolók a Forma-1-ben kanyarlevágásokra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország