Wolff elmondta, minek köszönhető Hamilton időmérős veresége

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az időmérőt követően elmondta, mi járult hozzá ahhoz, hogy Valtteri Bottas meglehetősen simán szerezte meg a pole-pozíciót csapattársa előtt. Bottas arra számított, jobb lesz a Ferrari.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A megszokottnál jóval nagyobb volt a különbség a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas között, a finn javára. A csapatfőnök, Toto Wolff a Sky Sportsnak elmondta, ebben közrejátszott az is, hogy a Q2 és a Q3 között nem tudták megfelelően tölteni az ötszörös világbajnok brit akkumulátorát.

Ennek köszönhetően Hamilton a tervezettnél korábban ment ki a pályára, amelynek hátránya az volt, hogy a gyors körén utolérte a lassan közlekedő autókat, akik még a felvezető körüket teljesítették. Végül Bottas 634 ezredmásodperccel verte meg csapattársát, de ez nem változtatott azon, hogy ismét az Ezüst Nyilak szerezték meg az első sort, hiszen Hamilton még így is 2 tizeddel gyorsabb volt a harmadik helyen végző Vettelnél.

Még több F1 hír:

A pole-t szerző Bottas a Motorsport.com kérdésére elmondta, nem számított arra, hogy ekkora lesz a különbség közte és Hamilton között. A finnt viszont nemcsak ez lepte meg, hanem az is, hogy a Ferrari ilyen messze volt tőlük – a téli tesztek alapján nem erre számított.

„El kell mondjam, amikor megláttam az időket, meglepődtem, mivel egyértelműen arra számítottunk, hogy közelebb lesz a Ferrari. Mindezt a téli teszteken tapasztaltakra alapoztuk, akkor úgy tűnt, nagyon fekszik nekik a pálya. Viszont a tegnapi szabadedzés óta jó formában vagyunk. Remek munkát végeztünk, jó irányba indultunk el az autóval kapcsolatban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat élete körét teljesítette Barcelonában
Következő cikk Nem egy nagy, hanem sok kicsi baja van Räikkönennek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország