Spa átalakítja a gumifalat a 2019-es tragikus baleset helyszínén
Tavaly az F2-es főfutamon egy tragikus balesetben életét vesztette Anthoine Hubert, ennek következményében pedig alakítottak az ikonikus belgiumi pályán: két sor helyett négy sor gumifal lesz a Raidillonnál.
A Forma-1 és annak betétsorozatai ezen a hétvégén Spába látogatnak, vagyis az F1, az F2 és az F3 is a helyszínen lesz. Egy évvel ezelőtt az F2-es főfutamon egy tragikus balesetben életét vesztette Anthoine Hubert, aki először a gumifalnak ment, majd a pálya irányába kezdett gurulni az autója, amelyet Juan Manuel Correa eltalált.
Spa pedig reagált a történtekre: eddig voltak két és négysoros gumifalak is, most viszont minden gumifal négy sorból fog állni a Raidillonnál – számolt be erről a brit szaklap, a RaceFans.
Az FIA elkötelezett a biztonság iránt, és lépések is tesz annak érdekében, hogy a motorsportok biztonságosabbak legyenek. A Hubert balesetét feldolgozó riportból kiderült, hogy Hubert 216 km/órás sebességgel találta el a gumifalat, a becsapódás becsült szöge pedig 40 fok volt.
A becsapódást követően az autója a „forgalommal” balra gurult vissza a pályára, így onnan kapta az óriási becsapódást Juan Manuel Correa autójától, amelynek következtében Hubert elhunyt, Correa pedig komoly gerinc- és lábsérüléseket szenvedett, viszont az amerikai jól halad a rehabilitációval.
2020 májusában az FIA bejelentette, hogy milyen változtatásokat kíván eszközölni a Formula 2-ben. Többek között az első és az oldalsó törésteszteket a korábbinál is komolyabban fogják venni, a tervezés során pedig szem előtt fogják tartani azt is, hogy minél nehezebben essenek le darabok a kocsikról, és kiemelt figyelmet fognak kapni az első szárnyak.
További cél még, hogy a nyaktámasz ne essen le egy baleset esetén, illetve megfontolják az elektronikus biztonsági és guminyomási rendszer bevezetését – utóbbi a Forma-1-ben már most is jelen van.
Ricciardo Alonsóról: „Nem egy öreg pilóta visszatérésére számítok!”
A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, többek között ugyanis Spencer Pigot hatalmas balesetet szenvedett az 500 mérföldes késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.