„Sosem lehet tudni, mit fognak csinálni” – a Ferrari versenyzői ártanak a csapat esélyeinek?
A hatszoros F1-es futamgyőztes, Ralf Schumacher kételkedik abban, hogy a Ferrari idén komoly esélyes lehet a bajnokságra, ennek egyik legfőbb oka pedig szerinte az, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz is kiszámíthatatlan pilóta.
2023 összességében csalódást keltő idény volt a Ferrari számára, ha azt nézzük, hol fejezték be 2022-t. Miközben ez utóbbi évben viszonylag sokáig esélyesnek tűntek a bajnoki címre, addig tavaly már a szezon elejétől világos volt, hogy nem igazán vehetik fel a versenyt a Red Bull-lal szemben.
Sainznak persze Szingapúrban sikerült egy futamgyőzelmet szereznie, de ez inkább csak egyfajta vigasz lehetett számukra. Ennek fényében a Scuderia idén mindenképpen szeretne előrelépni, de Schumacher úgy véli, maguk a versenyzők talán még nem állnak készen arra, hogy egy teljes évadon át küzdjenek a végső sikerért, mivel túl hajlamosak „buta hibát” véteni.
A Formula For Success podcast vendégeként a német szakértő a Mercedest és a mclarenes Lando Norrist nevezte meg a Red Bull fő kihívóinak. A műsor egyik házigazdája és Schumacher korábbi csapatfőnöke, Eddie Jordan ezen a ponton megjegyezte, hogy a Ferrarit kihagyta az egyenletből.
„Számomra igen” – válaszolta Schumacher, amikor arról kérdezték, hogy valóban a már említett két alakulatot és versenyzőiket tartja-e esélyesnek a Red Bull és Max Verstappen megszorongatására. A Ferrari pedig szándékosan maradt ki a felsorolásból.
„Lehet, hogy ők is beleszólnak majd, de mindkét pilóta olyan, hogy sosem lehet tudni, mit fognak csinálni. Talán vezetnek egy futamot, de aztán kicsúsznak vagy összetörik az autót. Nem egymással ütköznek, de buta hibákat vétenek, ami gyakran meglep engem.”
„Fred [Vasseur] jó munkát végez eddig, látni, hogy a csapat együtt fejlődik, kevesebb a hiba, jók a bokszkiállások, de jelenleg nem őket látom a legnagyobb kihívónak. Persze az is lehet, hogy tévedek. Most még meg kell várni az első tesztet vagy az első két versenyt, mert utána szerintem már könnyebb lesz megítélni” – zárta gondolatát Schumacher, akinek a Ferrari versenyzőivel kapcsolatos kijelentése azért is lehet érdekes, mert az olaszok egy korábbi pilótája nemrég éppen ennek az ellenkezőjét nyilatkozta.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.