Sorsdöntő két hét áll a Renault mérnökei előtt

Sorsdöntő két hét áll a Renault mérnökei előtt

A Renault azt tervezi, hogy új prototípusú erőforrásokat visz a tesztpadra a következő hetekben. Vajon ezzel mi a céljuk?

A nehéz Kanadai Nagydíj után, ami egyértelműen kiemelte a francia gyártó motorjainak komoly lemaradását, a Renault most azon dolgozik, hogy honnan varázsolhatna még több teljesítményt.

A Motorsport.com információi szerint a megbízhatósági problémákat már megoldották az új dugattyúval, tehát most már a franciák végre ráfordulhatnak a hiányzó lóerők kérdésére.

A Renault-nak még mindig 12 zseton áll a rendelkezésére, amit akár a teljesítmény növelésére is felhasználhat – eddig úgy tűnik, hogy nagy valószínűséggel az augusztusi Belga Nagydíjon készülnek a nagy változtatásokra.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner tisztában van vele, hogy egyik napról a másikra nem lesz nagy változás a teljesítmény terén, de reméli, hogy a tesztek néhány jó ötlethez vezethetnek majd.

„Az erőforrással kapcsolatban az a frusztráló, hogy az átfutási idő egyszerűen túl hosszú. A következő két hét alatt lesz néhány fontos teszt Viry-ben, amik komoly hatással lehetnek a következő évre. Vagy legalább irányt mutathatnak. Fontos két hét következik a háttérben Viry Chatillon-ban.”

//

Räikkönen nagyon szívesen maradna a Ferrarinál, de nem biztos, hogy így lesz! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Friday, June 12, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING