Sokkoló, amit a Mercedes művel az F1-ben: Hamilton és Rosberg is tudja, hogy ez egy űrhajó

Sokkoló, amit a Mercedes művel az F1-ben: Hamilton és Rosberg is tudja, hogy ez egy űrhajó

Lewis Hamilton egészen könnyedén nyerte meg az ausztrál időmérőt, aminek természetesen örült, miközben Nico Rosberg elismerte a vereséget, de szerinte is „álom” az, amit a W06 tud. Felipe Massa harmadik lett, de nem csalódott emiatt.

Lewis Hamilton

Nagyon jól kezdődött számunkra a hétvége, hiszen itt vagyunk az első két helyen. Nem érzem azt, hogy olyan sok idő telt volna el a legutóbbi versenyünk óta. Elég gyorsan zajlottak a dolgok, de a csapat fantasztikus munkát végzett. Sokan hozzájárultak ahhoz, hogy az autónk ennyire versenyképes legyen.

Isteni az autónk, és nagyon jó vezetni. Az egyensúly is remek, és lenyűgöző vele, amikor gyors körön vagy kint a pályán. Minden elismerésem azoknak, akik hozzájárultak ehhez az eredményhez.

Remélem, hogy holnap mindkét autónk célba ér majd, és megtarthatjuk az első két helyünket. Biztosan nagy csata lesz közöttünk Nicóval.

Nico Rosberg

Lewis egy igazán lenyűgöző kört rakott össze a végén. Megvolt a sebességem, de nem sikerült egy nagyon gyors kört összerknom. Ez egy ilyen nap volt, de holnap lesz a verseny, és szerintem lehet lehetőségem a győzelemre.

Az autó egészen elképesztően gyors, és nagyon jó ennél a csapatnál dolgozni. A lehető legjobb helyen vagyok, így fel tudom dolgozni azt, hogy most csak másodikként zártam az időmérőt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Felipe Massa

Nagyon trükkös időmérő volt, különösen úgy, hogy négy autó is nagyon együtt volt, szoros időket ment. Kimi, Sebastian, Valtteri és én is nagyon együtt voltunk, ha megnézzük a különbségeket.

Elégedett vagyok a körömmel, amit a végén sikerült összehozni, ez volt ma a legjobb köröm. Nem volt könnyű, különösen ilyen körülmények között, hiszen fújt a szél, minden kanyarban elronthattad a dolgot. Az utolsó körre készültünk fel, működött. Nagy harc lesz holnap - különösen a Ferrarival -, remélem, jó munkát tudunk majd végezni.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING