Sok negatív kritikát kapott a Pirelli 2020-as abroncsa Austinban: gond van?

Több versenyző is negatív kritikát fogalmazott meg a Pirelli 2020-as évre tervezett abroncsával kapcsolatban, ami nem a legjobb előjel. A gyártó azonban igyekszik megvédeni magát a helyzetet követően.

A row of Pirelli tyres for Red Bull

A row of Pirelli tyres for Red Bull

Simon Galloway / Motorsport Images

A Pirelli évek óta sok kritikát kap a gumik miatt a mezőnyből. A helyzetük azonban korántsem egyszerű, mert egyrészt még mindig erősen korlátozottak a lehetőségeik, másrészt különböző kérésekkel bombázzák őket. Többek között emiatt is volt szükségük egy plusz tesztre Barcelonában a Japán Nagydíj hetében.

Még több F1 hír:

Az Amerikai Nagydíj pénteki napjára a Pirelli két szett C4-es keveréket tett elérhetővé a versenyzők számára a 2020-as prototípusok közül. A pilóták többsége aktív volt ezeken a tappancsokon, de azokkal nem mindenki volt elégedett. Sőt, úgy tűnik, hogy a többség inkább panaszkodott, ami nem jó előjel az új szezon előtt.

„A 2020-as gumik csalódást jelentenek számomra, mert nem érzek előrelépést. Sokat dolgoztak rajtuk, és ezek a gumik már a következő évre szólnak, szóval ez lesz a helyzet.” - nyilatkozta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, akinek a honfitársa, Nico Hülkenberg sem volt túlságosan elragadtatva.

„Nos, nem volt olyan jó íze odakint, de nem tudom, hogy ez valóban a gumihoz köthető. Furcsa etapom volt, kissé rendetlen is, és az egyensúly meglehetősen más és nehéz volt. Kevesebb volt rajta a tapadás. Az első és a hátsó tengely közti tapadás úgy tűnt, hogy ellentétes a fő abronccsal.”

Carlos Sainz Jr., a McLaren spanyol versenyzője. „Számomra ez nem volt túl produktív. Nagyon furcsa és rendkívül rossz érzésünk volt.” - fogalmazott a tapasztalt spanyol pilóta, aki boldogabb volt, amikor az idei gumikkal kellett tesztelnie.

Pirelli technicians work on some tyres

Pirelli technicians work on some tyres

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája is azok közé tartozik, akik egyelőre nem elégedettek. „Hogy őszinte legyek, keményebbnek éreztem. Többet csúszkáltam ezeken a gumikon, de több kilométert kell megtennem ahhoz, hogy igazi véleményt alkothassak.”

Romain Grosjean, a Haas F1 Team pilótája. „Ha feltesszük a gumijelző matricákat, akkor nem látok különbséget. Délelőtt használtuk ezeket a gumikat, ami egy jó ellenőrzés volt, de semmivel sem jobbak, szóval ebből a szempontból kissé csalódás.”

Lewis Hamilton pedig inkább nem kommentálta a dolgot, csak mosolyogva a következőt mondta. „Jelenleg vissza kell fognom magam, és nem szabad túl sokat mondanom.” - a riporterek előtt a Mercedes rekordere, aki úgy tűnik, messze nem elégedett.

Mario Isola, a Pirelli vezető szakembere igyekezte tisztázni a helyzetet. „Sajnos a feltételek kevésbé voltak reprezentatívak, tehát ki kell elemeznünk az adatokat, hogy megértsük, milyen teljesítményszintről beszélünk. Az első érzés az, hogy az új csomag valószínűleg kevesebb tapadást vagy csúcsteljesítményt ad, és inkább következetesebb.”

Technicians work on some tyres

Technicians work on some tyres

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

„Ez az, amit keresünk. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy ezeken a napokon mindenki a versenyhétvégére koncentrál, így nem fordíthatnak túl sok időt a 2020-as gumik tesztelésére. Senkinek nem volt ideje alkalmazkodni a beállítások kapcsán az új konstrukcióhoz. Ez a profil más, szóval maga a konstrukció is másképp működik. Ehhez egy kis beállítással kapcsolatos munka is szükséges.”

„Biztos vagyok benne, hogy hasznos adatokat gyűjtöttek Abu Dhabira, az ottani tesztre, mert legalább össze tudják hasonlítani azzal, amit ma tapasztaltak. Az összes korábbi fejlesztési teszt vak volt a részükről. A három barcelonai csapat, mely a 2020-as gumikkal tesztelt, nem tudta, hogy milyen abroncsokon van kint, és most minden csapat belekóstolhat az új csomagba, így jobban fel tudnak készülni Abu Dhabira.”

Isola nem foglalkozik a negatív véleményekkel, legalábbis a pénteki napot illetően. „Nem vagyok meglepve, hogy másként érzik magukat, vagy még jobb, ha azt mondom, jó hogy másképp érzik magukat, mert egy eltérő gumi kifejlesztésén dolgoztunk. Mondjuk azt, hogy pozitívnak találták a jelenlegi és az új közötti különbségeket. A következő lépés az új autó tervezése és optimalizálása lesz, valamint annak finomhangolása a jövő évi gumik teljesítményének felhasználása érdekében.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel még nem érzi a leggyorsabbnak a Ferrarit, és csalódott a 2020-as gumikban
Következő cikk Ricciardo és Hülkenberg imádja a buckás pályát, nem félnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország