Sok dupla nagydíj lehet idén a Forma-1-ben: Portugáliában is két futam lehet

A hírek szerint Portugália lehetőséget kaphat arra, hogy versenyt, versenyeket rendezzen a Forma-1-ben 2020-ban. Már a potenciális dátum is megvan.

Circuit building at Portimao

A Liberty Media gőzerővel dolgozik a 2020-as F1-es naptár átalakításán. Egyelőre 8 versenyt erősítettek meg, melyek közül négy ugyanazon a helyszínen lesz, mivel a Red Bull Ring és Silverstone is két nagydíjnak adhat otthont.

Még több F1 hír:

A háttérben már zajlanak a tárgyalások az újabb dupla futamokról, többek között Kínával, Bahreinnel, Abu Dhabival, Hockenheimmel és mint az nemrég kiderült, Portimaóval is.

A GP Blog az „A Bola” lapra hivatkozván azt írja, hogy a Forma-1 szeretné, ha Portugáliában is egy dupla versenyhétvégét rendeznének. A portugál újság információi szerint a királykategória Monza után Mugellóban versenyezne, majd ezt követően Portugália felé vennék az irányt.

A Portugál Nagydíj potenciális dátuma szeptember 27. lehet, míg a következő ilyen verseny, ami szintén Portimaóban lenne, október 4-én kerülne megrendezésre. A pálya rendelkezik az F1-hez szükséges engedéllyel, amit nemrég hosszabbítottak meg Imolával.

DTM-teszt Portimaóban

DTM-teszt Portimaóban

Fotó készítője: Audi Communications Motorsport

Mindez azt jelenti, hogy az FIA részéről már megvan a zöld út, és nyilván a zárt kapus versenyek megrendezése egyszerűbb folyamatot jelentene a befogadó helyszín számára. Az F1 ezelőtt soha nem versenyzett Portimaóban, de már többször is teszteltek az érintett portugál aszfaltcsíkon, amit 2008-ban húztak fel.

Ha a Liberty Media így folytatja tovább, könnyedén teljesíthetik az idei 15-18 futamos tervüket. A nagy kérdés az, hogy mennyire lenne túlterhelt a mezőny a kevés szünet miatt. Portimao azonban jó választás lenne, mivel az Autódromo Internacional do Algarve egy technikás pálya a maga 4.6 kilométeres hosszával, és a 16 kanyarjával.

A dupla versenyhétvégék lehetnek azok, melyek pótolják az idén kiesőket, akik között Monaco, Franciaország, Hollandia, Azerbajdzsán, Szingapúr és Japán már biztosan ott van. Hozzájuk csatlakozhat USA, Mexikó és Brazília is. A hivatalos megerősítés azonban egyelőre nem érkezett ezekről a futamokról, ahogyan többek között Kanadáról, vagy Ausztráliáról sem.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk 2021-től szezononként csak 8 kipufogó használható az F1-ben: jöhetnek a büntetések
Következő cikk Ricciardo az egyik legjobbnak tartja magát, aki képes lenne Hamilton ellen címet szerezni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország