BRÉKING

Soha nem lesz teljesen biztonságos a Forma-1: Egyszerűen ez képtelenség

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyelőre kivár az újabb komolyabb változtatásokkal a biztonságot illetően.

Jules Bianchi súlyos balesete ismét rámutatott arra, hogy a Forma-1 soha nem lehet teljesen biztonságos és szükség van arra, hogy folyamatos fejlesztéseket, változtatásokat eszközöljenek az illetékesek, ezzel növelvén a biztonságot.

Ezen a hétvégén a mezőny Oroszországban fog versenyezni, de drasztikus változást nem várhatunk a biztonságot érintő szabályokban, amit Richard Cregan, az Orosz Nagydíj konzultánsa erősített meg a brit Autosport kérdésére.

Az FIA már vizsgálja Bianchi balesetének körülményeit, de amíg ezek a vizsgálatok nem érnek véget, semmi biztosat nem lehet mondani, és addig a pontig valószínűleg komoly változtatásokat sem fogunk látni a Forma-1-ben.

Korábban arról is szó volt, hogy a biztonsági autó pályára gurulásával a mezőny azonnal behajt a bokszutcába, valamint ismét előkerült a fedett pilótafülke ötlete. Jelen pillanatban túl korai lenne ezekről a kérdésekről dönteni.

Cregan a brit lap kérdésére hangsúlyozta, Oroszországban is minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a pálya a lehető legbiztonságosabb legyen, miközben a különböző eljárásokat is többször begyakorolták a pályán, azonban bármilyen szabály is szülessen, soha nem lehet teljes biztonságban a mezőny.

„Azt hiszem, ez az eset ismét rávilágított arra, hogy soha nem lehetünk teljesen elégedettek a biztonság szintjével. A legfontosabb dolog az, hogy tanulunk ezekből a dolgokból és azonnal nem vonunk le belőlük messzemenő következtetéseket. Ez a kulcs az egészben.”

„Egyszerűen meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a verseny előtt többet már nem tehetünk a biztonság érdekében. Hosszabb távon kell megkeresnünk annak a módját, hogy folyamatosan növeljük a biztonság szintjét. Amikor hasonló esetek történnek, mint ez, ráeszmélsz arra, hogy mik történhetnek még és milyen veszélyes lehet ez a sport.”

„A mi feladatunk az, hogy megpróbáljunk enyhíteni ezen a kockázati szinteken, és meggyőződjünk arról, hogy az adott körülmények között minden a lehető legnagyobb biztonságban van. Soha nem érhetjük el azt a szintet, amivel elégedettek lehetünk, és minden alkalommal arra kell törekednünk, hogy fejlesszünk ezen. Szükségünk van arra, hogy kidolgozzuk a lehetséges forgatókönyveket és azt mondhassuk, ez soha többé nem történhet meg. Az igazság azonban az, hogy bármi megtörténhet.”

„Soha ne mondd, hogy soha! Ha minden a helyére kerül, még akkor is történhetnek hasonló balesetek.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Cregan hozzátette, Bianchi balesete arra is rámutatott, elengedhetetlen az, hogy magasan képzett sportbírók dolgozzanak a helyszíneken. Ezzel együtt a különböző munkagépek elhelyezését is át fogják gondolni a Forma-1-ben, ami szintén fontos tényező lehet a jövőben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Folytatódik Raikkönen szenvedése és még mindig csak 45 pontja van
Következő cikk A magyar rajongók ülést „követelnek” Kiss Pál Tamásnak a Forma-1-ben! 2 millió euró és garantált lenne a helye a Marussiánál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország