Smedley biztos benne, hogy a Williams ugyanolyan motorokat kap, mint a Mercedes

Smedley biztos benne, hogy a Williams ugyanolyan motorokat kap, mint a Mercedes

Miután Felipe Massa élt a gyanúval, hogy a Mercedes előnyben részesíti gyári csapatát, Rob Smedley megerősítette, hogy szerinte a Mercedes tisztességesen bánik velük.

Melbourne-ben a szezonnyitó versenyen a Mercedes pilótái ellen esélye sem volt a mezőnynek. Ennek eredményeképpen Felipe Massa meggyanúsította az ezüstnyilakat, hogy ők jobb motort kapnak, mint a Mercedes többi ügyfele. A brazil szerint a grove-i csapat egy kevésbé fejlesztett változatát kapta meg a Mercedes motornak.

Malajziában Massa visszaszívta, és azt állította, hogy a sajtó munkatársai a szájába adták ezeket a szavakat. Meggyőzte a hazai médiát, hogy a Mercedes valóban egyenlő feltételeket biztosít minden ügyfele számára, így természetesen a Williamsnek is.

A Bahreini Nagydíj előtt nem sokkal Rob Smedley is beszállt a játékba. „A kezdetektől fogva egyenlő esélyeket kaptunk.” – mondta a Williams vezető mérnöke és hozzátette: „A Mercedes motorért felelős emberek ugyanazt a kínálatot mutatják be az ügyfeleknek is, mint a gyári csapatuknak. Az hogy az időmérőn és a futamon a Mercedes mögött vagyunk, az csak a mi, és a többi ügyfélcsapat hibája, mert az erőforrások egyformák.”

„Elégedett vagyok, mert abszolút fair módon dolgoznak. Egy fantasztikus terméket biztosítanak számunkra, amivel még a pole pozíciót is megszerezhetnénk. Azért igazán nem panaszkodhatunk, hogy egy ilyen szolgáltatást vehetünk igénybe.” – mondja Smedley.

A Williams mellet a Lotus és a Force India is Mercedes erőforrást kapnak. Malajziában ez a két csapat is kifejezte elégedettségét a Mercedes irányába. A Force India helyettes csapatfőnöke, Robert Fernley kiemelte, hogy irreális azt várni, hogy mindig a legmodernebb Mercedes motort kapják, mint a gyári csapat esetében: "A Mercedesnek gyári csapatként megvan az az előnye, hogy az új fejlesztéseket egy kicsit előbb is kipróbálhatják."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING