Sky: Bottas ideális csapattárs, jó az időmérőkön, a versenyeken már nem annyira

A Sky Sports F1 két szakértője, Karun Chandhok és Paul di Resta a Mercedes pilótakérdéséről beszélt – előbbi szerint a Hamilton-Russell páros nagyon hasonló lenne a korábbi Hamilton-Alonso pároshoz, míg Di Resta azt mondta, Bottas bizonyos szempontból ideális csapattárs.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Hivatalosan még nem jelentette be a Mercedes csapata, hogy ki lesz Lewis Hamilton csapattársa 2022-ben, azt viszont tudni, hogy csak Valtteri Bottas és George Russell van harcban az ülésért, Wolff pedig elismerően reagált Russell időmérős teljesítményére.

És bár a szurkolók és a szakértők többsége szerint Russell megérdemelné, hogy jövőre már a Mercedesnél versenyezzen, viszont a Sky Sports F1 szakértője, Karun Chandhok arra figyelmeztet, hogy a Hamilton-Russell duóban minden adott lenne ahhoz, hogy megismétlődjön, amit 2007-ben a McLarennél láthattunk az Alonso-Hamilton párossal.

„Miközben Bottas nagyon jó az időmérőkön, addig a versenyeken már nem annyira. A tavalyi bahreini versenyen is láthattuk ezt: George a DRS segítségével megelőzte őt, aztán el is tudott húzni tőle” – idézte fel a tavalyi szahíri futamot az indiai.

További híreink:

„Viszont azt hallom, hogy Valtteri nem foglalkozik a politikával és Lewis is örül annak, hogy ő a csapattársa. Azonban a nagyobb képet és a hosszú távot is figyelembe kell venned, és biztos vagyok abban, hogy a Mercedes is így tesz.”

„Russell és Lewis párosa minden szempontból olyan lenne, mint amikor Fernando és Lewis a McLarennél versenyzett 2007-ben. Megérkezik a fiatal trónkövetelő a bizonyított világbajnok mellé, aztán jön a tűzijáték, amit a pálya széléről szemlélve kiváló lenne nézni!”

A korábbi Forma-1-es pilóta Paul di Resta elmondta, hatással lehetne Bottas pályán mutatott viselkedésére, ha bejelentenék Russell érkezését, valamint nem tartja feltétlenül problémának, hogy Bottas a versenyeken nem olyan jó, mint az időmérőkön.

 

„Lewis valószínűleg most egy ideig minden idők legsikeresebb Forma-1-es versenyzője lesz, Valtteri pedig egy olyan srác, aki az esetek 25 százalékában le tudja őt győzni az időmérőkön.”

„Ha a vasárnapi kerék a kerék elleni versenyzésről van szó, akkor már más a helyzet, de ha megnézzük, hogy kik voltak igazán sikeresek ebben a sportban, akkor azt látjuk, hogy ott volt valaki a csúcson, mellettük pedig volt valaki, aki támogatta őket. Valtteri ilyen szempontból ideális Lewis számára.

„A Red Bull is nyíltan elmondta, hogy azért hosszabbítottak Sergio Perezzel, hogy meglegyen a stabilitás az idei világbajnoki harcban. Ha viszont Valtterinek megmondanák, hogy jövőre már nem az övé lesz az ülés, akkor mégis miért segítené Lewist a világbajnoki cím megszerzésében? Mi lenne a gond azzal, ha George még egy szezont lehúzna a Williamsnél?”

Ezzel a körrel szerezte meg a belgiumi pole-pozíciót Max Verstappen (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Belga Nagydíj rajtrácsa! (frissítve)
Következő cikk Perez: Christian már a nyári szünet előtt közölte velem, hogy maradhatok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország