Sky: a Mercedest meglepte, mennyire jó a Ferrari és a McLaren

A Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz úgy értesült, hogy a Mercedes Forma-1-es csapatát meglepte, hogy mennyire jó autóval rukkolt elő a 2022-es barcelonai előszezoni tesztre a Ferrari és a McLaren.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Erik Junius

A 2022-es barcelonai előszezoni tesztek alapján még a szokásosnál is nehezebb felállítani a várható erősorrendet, egyedül abban van konszenzus, hogy a 2021-es szezon első négy helyezettje közül senki nem esett vissza drasztikusan a mezőny második felébe.

A McLaren, és különösen a Ferrari azonban úgy tűnik, hogy nem csak, hogy megtartotta helyét a mezőny első felében, de jóval közelebb is került az éllovas Mercedeshez és Red Bullhoz – akik komoly változtatásokat fognak magukkal vinni Bahreinbe, a második és egyben utolsó szezon előtti 3 napos gyakorlásra.

Ezt a narratívát támasztja alá a Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz is, aki azon kevés ember közé tartozott, akik a teszt alatt belépést kaptak a bokszutcába is – elmondása szerint pedig egyértelmű, hogy a Ferrari és a McLaren tették meg a legnagyobb előrelépést az előző évi pozíciójukhoz képest az élmezőny felé.

Még több F1 hír:

„Az első nap után úgy tűnt, hogy mindkét autót akár már most feltekerhetnék, és probléma nélkül futhatnának figyelemre méltó köridőket” – mondta Kravitz a Sky Sports Q&A-ja alatt.

„Ennél is érdekesebb volt látni, hogy mennyire meglepte a Mercedest az, hogy a McLaren és a Ferrari is gyors volt – ezt világosan láthatják a rendelkezésükre álló GPS-es adatokból. Mindkét csapat megpróbálta lekicsinyíteni a fejlesztéseik jelentőségét, de néha nem tudsz eléggé lelassítani egy gyors autót.”

„A legkiegyensúlyozottabb eddig a McLaren volt (akik a többi csapatnál kevésbé szenvedtek a delfinezéssel), de a legjobb autó továbbra is valószínűleg a Mercedesé vagy a Red Bullé, de csak minimális előnnyel.”

„A Red Bull azt tette, amit tennie kellett a teszten, de szerintem ők sem tudják még, hogy mire elég a teljesítményük a többi autóhoz képest – az viszont biztos, hogy az élmezőnyhöz tartoznak. A keményebb gumikon nagyon jó időket autóztak, szóval még az is lehet, hogy övék a legjobb konstrukció.”

Azt szinte képtelenség jelenleg pontosan behatárolni, hogy az Alpine mire lesz képes, hiszen mire a harmadik napon rendesen feltekerték volna az erőforrásukat, addigra egy hidraulikai szivárgás miatt ki is gyulladt az autójuk – Kravitz szerint azonban az A522 egyértelműen a mezőny utolsó részéhez tartozik.

„Kérdéses, hogy mennyire lesz megbízható az autójuk, komolyabb problémáik voltak a delfinezéssel, (a DRS-t nem is használták a teszten egy nem részletezett probléma miatt), és egyszerűen nem úgy tűnik, mintha lenne titkolt tempó még az autóban. Még nagyon korai lenne leírni őket a szezon előtt, de csapatként csalódottan távoztak a tesztről.”

„A Haas és az Alfa sem volt gyors, és folyamatosan problémáik voltak, de kiemelnék még egy csapatot: az Aston Martint. Úgy látom, még kicsit aggódnak, mert ők sem tudják, hogyan préseljenek ki még több tempót az autójukból.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill kíváncsi a „radikális” Williamsre és Ferrarira 2022-ben
Következő cikk Horner négyes F1-es bajnoki harcra számít 2022-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország