Portré

88 éves a Forma-1 örök másodikja

Sir Stirling Moss alighanem a Forma-1 történetének legszerencsétlenebb figurája. Az angol az ötvenes években négyszer végzett a tabella második helyén, tizenhat futamot nyert, de vb-címet egyszer sem tudott szerezni.

Sir Stirling Moss

LAT Images

Rendben, elismerjük, az ötvenes években nehéz volt érvényesülni a Forma-1-ben. Egyrészt rettenetesen erős volt a mezőny, másrészt minden egyes verseny során potenciális hullajelöltként ült autóba mindenki, harmadrészt pedig egy átlagos futamot is sokkal nehezebb volt befejezni, mint ma, pláne jó helyen, ugyanis az autók közel sem voltak olyan műszaki állapotban, mint manapság.

Ezzel együtt egészen elképesztő megnézni, milyen pechsorozat sújtotta karrierje során a korszak egyik, egyébként kiváló versenyzőjét, Stirling Mosst. Moss már 1951-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, és fokozatosan egyre több versenyt vállalt be az éppen aktuális szezonból. 1954-ben megszerezte első pontjait, egy belga harmadik hely formájában az akkor a mainál még jóval félelmetesebb spái pályán.

 

Stirling Moss, Mercedes Benz W196
1955, Aintree: Az első F1-es futamgyőzelem

Első igazán jó szezonját 1955-ben futotta, amikor hazai pályán, Aintreeben megszerezte első győzelmét. Az első helyen kívül még kétszer volt második, ez pedig egy második helyet jelentett neki összetettben is. Amit akkor még senki sem sejtett: Stirling Moss egy hosszú és kellemetlen sorozatot kezdett meg...

1956-ban Moss a Mercedestől a Maseratihoz igazolt, és növelni tudott egyet győzelmei számán, ugyanis immár Monacóban és Monzában is őt intették le elsőként. Egyvalami nem változott: az összetett második helye...Itt a lemaradása már csak három pont volt Juan Manuel Fangióhoz képest, de került ennél még közelebb is a vb-címhez.

Az 1957-es szezont még a Maseratival kezdte meg, de a szezonnyitón, Argentínában elért nyolcadik hely után rögtön váltott, és átült egy Vanwallba. A döntés bejött, ugyanis a szezon öt hátralévő futamából hármat is megnyert, igaz, a brit futamot megosztva honfitársával, Tony Brooksszal. Ez a "két és fél" futamgyőzelem sem volt elég a vb-címhez, Moss harmadszor is alulmaradt Fangióval szemben.

 

Stirling Moss, Cooper-Climax
1958-ban rengetegszer kiesett, többek között pont a hazai versenyen, a Brit Nagydíjon is - ebben az évben negyedszer lett második a végelszámolásnál.

Legsikeresebb, egyben legpechesebb szezonját 1958-ban futotta. Ekkor már nem Fangióval kellett törődnie, azonban kiderült, hogy megint kapott a nyakába egy erős riválist. Ebben az évben Stirling Moss nyerni tudott Argentínában, Hollandiában, Portugáliában és Marokkóban is, Franciaországban pedig második lett. Azt hinné az ember, hogy egy 10 futamos szezonban (az Indy 500-at most ne számoljuk bele, bár hivatalosan tényleg beletartozott) egy ilyen eredménysor elég a győzelemhez. Nem lett az, ugyanis Moss a dobogók mellett ötször is kiesett, legfőbb riválisa, Mike Hawthorn pedig így el tudta orozni előle a vb-címet, ráadásul úgy, hogy "mindössze" egy futamot nyert meg, emellett viszont hatszor a dobogóra állhatott, ötször a második, egyszer a harmadik helyen.

A szezon végi tabellán Moss ekkor került legközelebb, hivatalosan mindössze egy pontra a vb-címhez, a különbség azonban némileg csalóka, ugyanis az akkori szabályrendszer szerint csak a hat legjobb eredményt lehetett beszámíttatni a szezon végeztével. Ha Hawthorn, mondjuk a mai szabályrendszert alapul véve beszámíttathatott volna még egy harmadik és egy ötödik helyet is, még nagyobb különbséggel, hét ponttal verte volna honfitársát. Így vagy úgy, Stirling Moss negyedszer is alulmaradt.

 

Stirling Moss, Lotus-Climax
1960-ban másodszor is nyerni tudott Monacóban

Moss innentől még három szezont töltött a Forma-1-ben, és ezek közül mindháromban szerzett két-két futamgyőzelmet 1961-ig. Ha már futamgyőzelmek: amellett, hogy négyszer végzett a második helyen, Moss tart egy másik, kétes értékű rekordot is: több, mint ötven év elteltével még mindig ő az a versenyző, aki a legtöbbször (16) nyert futamot úgy, hogy egyszer sem ünnepelhetett vb-címet.

Sokan arra gondolhatnának, hogy akkor biztos több szerencséje volt más sorozatokban. Kipróbálta rengeteg bajnokság rengeteg autóját, volt, hogy egy évben 62 versenyt nyert meg, de a legfontosabb pillanatokban a balszerencse valahogy mindig utolérte: 10 Le Mans-i indulásából kétszer, 1953-ban és 1956-ban is másodikként ért célba, igaz, utóbbi alkalommal legalább a maga kategóriáját megnyerte.

 

Stirling Moss, Cooper-Climax
1961, Nordschleife: Az utolsó futamgyőzelem a Forma-1-ben

Lehet, hogy úgy jön le ebből a cikkből, hogy Sir Stirling Moss egy fakezű, egy nyeretlen kétéves volt aktív karrierje során, de ez egyszerűen nem igaz, "csak" a fontos pillanatokban volt rettenetesen peches: az 529 versenyből, amin valah elindult, 212-t meg tudott nyerni, ami azért mindenképp egy elismerést érdemlő teljesítmény.

A büszke angol (hitvallása volt, hogy ha lehetősége van, brit autókkal versenyez, ugyanis inkább veszít büszkén hazája autóiban, mint nyer idegenekben), Stirling Moss ma ünnepli 88. születésnapját. Isten éltesse, uram, még nagyon sokáig!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Balhé nélküli kettős pontszerzés a Force Indiánál
Következő cikk Szingapúri furcsaságok: lefizetett őr, nem engedték be Cooliót az országba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország