Sir Jackie Stewart szerint Alonso az egyetlen zsenije a jelenlegi Forma-1-nek

Sir Jackie Stewart szerint Alonso az egyetlen zsenije a jelenlegi Forma-1-nek

A skót világbajnok legenda nagyon elismerően nyilatkozott Fernando Alonsóról, akit egyszerűen az egyetlen zseninek nevezett.

2005 és 2006 bajnoka szinte végtelennek tűnő dicséretet kapott már, melyek természetesen nagy elismerések számára, de elmondása szerint jobban örülne annak, ha ebből kevesebb lenne, de cserébe több bajnoki cím állna a neve mellett.

Alonso legutóbb például a hivatalos Twitter oldalán írta azt, ha 2012-ben Spa-ban a rajtnál Romain Grosjean nem csapódik neki a Lotusszal, akkor most háromszoros világbajnok lenne. 2010-ben ugyancsak rendkívül közel állt a címhez, de akkor sem sikerült neki megszereznie a hőn áhított harmadik trófeát.

A spanyol MARCA megkérte a 75 esztendős Stewartot, aki 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban nyerte meg a világbajnokságot, hogy nevezze meg a jelenlegi Forma-1 legjobbjait.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Mentálisan valószínűleg Alonso van a legjobb pozícióban. A leggyorsabb talán Lewis Hamilton, míg Nico Rosberg is határozottan az egyik legjobb, aki konstansabb teljesítményre képes és ezen a szinten van még Vettel is.”

„A világban száz millió versenyző van, és több ezren élnek ebből, de csak néhány száz él nagyon jól. Jelenleg a rajtrácson 22 versenyző foglal helyet, akik közül talán hat igazán jó, és három kivételes, de csak egy zseni van! Tehát, ha a legkomplettebb versenyzőt kellene megneveznem, akkor az Alonso lenne.”

„Azt hiszem, Fernando most egy tökéletes korban van. Megélt már jót és rosszat is. Ő most egy nagyon jól fizetett versenyző, de hiányzik számára a harmadik cím, mióta 2010-ben átszerződött a Ferrarihoz.”

A pletykák szerint a McLaren-Honda lehet a következő állomása a spanyolnak.

„Nem tudom, hogy csapatot kellene váltania ahhoz, hogy újra bajnok legyen. Azt azonban tudom, hogy a következő hat-nyolc hétben meg kell hoznia a döntését erről.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING