Simán és jól fut a Red Bull-Honda: jó hírek Albontól

Max Verstappen után Alexander Albon is megerősítette, hogy eddig pozitív a kép az új Red Bull-Hondát illetően, mely a második tesztnapon is fontos köröket tett meg, és gyorsnak tűnt.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lehetséges, hogy a Red Bull Racing lesz a Mercedes legnagyobb kihívója, bár a W11 egyre több érdekes technikai újdonságot mutat be, és végül csak saját magával fog versenyezni. Egyelőre azonban nagyon korai erről beszélni.

Még több F1 hír:

A Ferrarit sem írhatjuk le, de amit eddig a Red Bull-Honda mutatott, az valóban biztató, és ezt a hosszabb etapok is megerősítik. Ma Alexander Albon vezette a gépet, aki elégedetten nyilatkozott Barcelonában.

Albon számára nem kezdődött túl kényelmesen a tesztnap, mivel gondjai akadtak az üléssel. Emiatt csúszott a program, és nem tudtak olyan ütemben haladni, mint azt szerették volna. A thai versenyző azonban nem fog panaszkodni.

„Rendben volt ez a nap. Ez is csak egy normál tesztnap volt, egy téli edzés. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy kicsit mozgolódsz, vagy talán kövérebbé válsz a hónapok alatt. A vállaid is szélesedhetnek, de minden rendben volt. Maga a teszt viszonylag simán ment odakint, és az autó is jónak tűnt.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Van még néhány apróság, amin dolgozhatunk. Figyelembe véve azt, hogy hogyan éreztem magam ahhoz képest, mint amikor tavaly Spában először vezettem a gépet, minden bizonnyal most más. Mindig vannak olyan területek, amik jobbá válhatnak, és ahol kicsit küzdünk.”

„Jobban érzem magam, nagyon jó érzés vezetni, és ez pozitív. Ma csak Max visszajelzései alapján folytattuk a munkát. Kipróbáltunk néhány dolgot. A visszajelzéseink nagyon hasonlóak, ami mindig pozitív. Szóval holnap meglátjuk.”

„Nincs szó valódi problémákról. Ez csak egy szokásos téli teszt volt. Jól éreztem magam. Az autó tényleg erősnek tűnik. Mindig örülök, amikor újra autóba ülhetek. Elégedett vagyok a géppel. Jó köröket mentünk, és azonnal nagyon jól éreztem magam.”

„Ez eddig tényleg egy sima teszt volt, és úgy tűnik, mindenki sok kört képes megtenni, ami csak azt mutatja, hogy milyen év lesz ez. Nagyon érdekes.” - zárta le Albon, aki most azonnal visszaülne a volán mögé, hogy folytassa a munkát.


Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért legális a Mercedes trükkös megoldása?
Következő cikk Russell abban bízik, hogy Melbourne-ben már lesznek riválisai a Williamsnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország