Sima Bottas győzelem, két megtört autó az Orosz Nagydíj első szabadedzésének eredménye, Hamilton sehol

Valtteri Bottas fél másodpercet adott a mezőnynek az Orosz Nagydíj első szabadedzésén, ahol a roppant koszos pálya miatt több megpördülés is történt, ebből kettő komolyabb károkkal, Lewis Hamilton csak a 19. lett

Sima Bottas győzelem, két megtört autó az Orosz Nagydíj első szabadedzésének eredménye, Hamilton sehol

Az Orosz Nagydíj első szabadedzése remek körülmények között indult, legalábbis ami az időjárást illeti, hiszen 25 fok feletti hőmérséklet és szép napos idő várta a versenyzőket Szocsiban a gyakorlás kezdetekor.

Más problémákra azonban hamar fény derült, több pilóta már a tapogatózó körök során is arról panaszkodott, hogy a koszos pályán szinte semmi tapadás nincsen, ennek megfelelően lassan csordogáltak az események.

Valtteri Bottas azért viszonylag hamar feltette a lágy keverékeket és jókora előnyre tett szert a mezőnnyel szemben, ám ez volt a leglényegesebb esemény az edzés első félórájában, majd jött Sainz.

Még több F1 hír:

A McLaren spanyol pilótája a 10-es kanyarban csúszott neki a falnak (egyébként éppen ugyanekkor Kvjat is megforgott a pálya egy korábbi szakaszán), de tovább tudott menni, még ha sérült is az autó.

A virtuális biztonsági autós szakaszt követően folytatódott az ismerkedés a csúszós pályával, Esteban Ocon szintén a lágyakon bejött a második helyre, bár így is egy másodperc feletti hátrányt szedett össze Bottasszal szemben.

A tapadási problémák azonban nem szűntek, Lewis Hamilton saját bevallása szerint "kicsinálta" egyik kemény szettjét egy elfékezésnél, majd jött a hétvége első piros zászlója, amit Nicholas Latifinek köszönhettünk.

A Williams kanadai újonca ugyanott dobta el az autót, ahol korábban Sainz, ám nagyobb tempónál és ott is ragadt a falban, úgyhogy a mentés idejére le is kellett állítani az edzést, aminek ideje alatt egy tűzoltókészülék önálló életre kelt.

Még több F1 hír:

A második újraindítás után már többen merték feltenni a piros oldalfalú kerekeket, előbb Max Verstappen, majd pár perccel később Daniel Ricciardo vette át a második helyet, bár ő is fél másodperccel volt lemaradva a Mercedestől.

Az egyéb események közül ekkor talán Grosjean megpördülése és Danyiil Kvjat magánakciója érdemel említést, az orosz, aki a közepeseken autózott a 7. helyen ekkor a két Racing Point és Esteban Ocon mögött, Verstappent és Pierre Gaslyt is feltartotta, azok nagy bánatára.

Bár az edzés hátralévő részében még többekre felkerültek a lágyak, ezek csak hosszabb tesztekre, így az eredmény már nem változott, Bottas, Ricciardo, Verstappen lett az első három, míg Lewis Hamilton, aki szinte végig a keményeken ment, csak 19.

A Ferrari rajongóinak jó hír lehet, hogy Vettel a 9. helyre jött, azaz bent vannak a vörösök az eléső tízben.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány
1 Finland Valtteri Bottas 13 1'34.923  
2 Australia Daniel Ricciardo 22 1'35.430 0.507
3 Netherlands Max Verstappen 22 1'35.577 0.654
4 Mexico Sergio Perez 23 1'35.796 0.873
5 Canada Lance Stroll 21 1'35.965 1.042
6 France Esteban Ocon 23 1'36.061 1.138
7 Russian Federation Daniil Kvyat 22 1'36.230 1.307
8 Thailand Alexander Albon 24 1'36.254 1.331
9 Germany Sebastian Vettel 23 1'36.323 1.400
10 France Pierre Gasly 25 1'36.706 1.783
megosztás
hozzászólás
Pereznek és a Racing Pointnak volt mit megbeszélnie…
Előző cikk

Pereznek és a Racing Pointnak volt mit megbeszélnie…

Következő cikk

A McLaren szavazata döntő lehet a fordított rajtrács kapcsán

A McLaren szavazata döntő lehet a fordított rajtrács kapcsán
Hozzászólások betöltése