BRÉKING

Sikerült befoltozni a Sauber süllyedő hajóját?

Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés a Sauber F1 Team körül, mivel Szergej Szirotkin érkezését sok bizonytalanság övezi és vélhetően még nem érkezett pénz Oroszországból. Monisha Kaltenborn a motorhome-ban válaszolt ma délelőtt a kérdésekre.

Kaltenborn elmondta, „több lehetőségük is volt”, de az oroszokkal kötettett üzlet „a legjobb megoldás”. Azzal a csapatfőnök is tisztában van, hogy „mindhárom cég közel áll az orosz kormányhoz”, de nem kívánt állást foglalni, vajon szó szerint az orosz kormány fektetett-e be a csapatba. Gutiérrez révén a mexikói tőke is jelen van még a csapatban, kérdés, ez így marad-e az oroszok érkezés után is? Kaltenborn elmondta, a „kettőnek semmi köze sincs egymáshoz”, és továbbra is számítanak Carlos Slim jelenlétére.

„Tudják, hogy sohasem beszélünk pénzről, és ezen nem is fogunk változtatni”- felelte arra a kérdésre, érkezett-e már utalás Oroszországból.

Szirotkin konkrétan kijelentette, jövőre ott lesz a rajtrácson a Sauberrel. Ennek ellentmond, hogy a csapat azért óvatosabban fogalmazott a bejelentéskor. A 17 éves srácot fel kell készíteni, de a pénteki edzéseket kizárták.

„Látnunk kell, milyen lehetőségekkel rendelkezünk. Tudom, hogy már említették a pénteki edzéseket is. Ez nem lesz opció – főleg azért, mert nem rendelkezik szuperlicenccel”- felelte az indiai felmenőkkel rendelkező ügyvéd. „Szóval más lehetőségeket fogunk keresni, hogy eleget tegyünk a feladatnak, miszerint készen áll majd a következő évre”- jegyezte meg.

„Tudjuk, milyen felelősség hárul ránk. Korábban is voltunk már ilyen helyzetben – talán nem ilyen fiatal versenyzőkkel. A múltban megmutattuk, nagyon komolyan vesszük az ilyen felelősséget. A lehető legjobbat nyújtjuk majd, hogy felkészítsük. Természetesen eleget kell tennie a kritériumainknak. Lépésről lépésre kell haladni, és tudunk a kockázatról is, amivel ez jár.”

Mi történik akkor, ha Szirotkin nem áll készen? Elúszik az orosz támogatás? „Ahogy mondtam, az a legfontosabb, hogy felelősségteljesen végezzük a munkánkat. Jelenleg ott tartunk, hogy előkészítjük a felkészülését – nem kívánok belemenni olyan spekulációkba, miszerint mi történhet akkor, ha a dolgok nem működnek.”

Felröppentek olyan pletykák is, miszerint a csapatfőnököt eltávolítják az oroszok. „Én itt vagyok, és azt tervezem, hogy maradok is. Ez sohasem volt probléma. Nem tudjuk, honnan erednek ezek a pletykák”- felelte.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magyar Nagydíj: Beharangozó – Elolvad a Mercedes, simán nyer a Lotus?
Következő cikk Hamilton és Vettel is nagyon meglepődött a Hungaroringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország