Sergio Perez: Frusztráló nap volt, rosszkor voltam rossz helyen...
A Red Bull pilótája, Sergio Perez önhibáján kívül esett ki a katari sprintfutamon, ezt követően pedig azt mondta, hogy rosszkor volt rossz helyen, amikor elkezdett haladni.
Sergio Perez a 8. helyről indulhatott a Katari Nagydíj sprintfutamán, célba viszont nem ért, miután Ocon agresszívan védekezett Hülkenberg ellen, így a német és a mexikói pilótát is eltalálta az Alpine versenyzője.
Perez és Ocon az ütközés hatására a kavicságyban ragadt, Hülkenberg pedig a bokszba még vissza tudott érni, de az ő versenye is véget ét az incidens következtében. A baleset kapcsán Perez így nyilatkozott:
„Rosszkor voltam rossz helyen. A futam nem indult túlzottan jól, mert a közepes keveréken mentünk, ami a sprint kezdetén nagyon kevés tapadást biztosított. Aztán sikerült javulnunk, jól tudtunk haladni.”
„De aztán jött ez az összeérés, aminek megfizettem az árát, nagyon megsérült a kocsi. Ez egy frusztráló nap volt, de vasárnap új lehetőség jön, és mindent bele fogunk adni” – mondta Perez a Motorsport.com-nak.
Eközben a Red Bull-főnök elmondta a véleményét Hamilton vagy Alonso esetleges szerződtetéséről, míg az Audi visszaléphet az F1-es beszállástól.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.