Sergio Perez bemutatta az első Red Bullos sisakját

A Red Bull újonnan igazolt mexikói pilótája, Sergio Perez is bemutatta azt a sisakot, amit a 2021-es szezonban fog használni. Elmondása szerint örül, hogy visszatérhetett az eredeti színeihez.

megosztás
hozzászólás
Sergio Perez bemutatta az első Red Bullos sisakját

Sergio Perez már ma autóba ülhetett Silverstone-ban, azonban még csak a 2019-es Red Bullt próbálhatta ki. Szerdán azonban már az idei autóját, az RB16B-t is pályára viheti egy filmforgatási nap keretein belül.

Perez a Red Bull videójában elmondta, hogy „nagyon várta már ezt a pillanatot” mióta aláírt a Red Bullal, mert „a sisak nagyon különleges a versenyző számára” – mondta Perez, aki örömmel tette hozzá, hogy végre visszatérhetett az általa kedvelt színekhez.

„Mindig is a sárga volt az én színem, de az elmúlt években a sisakomnak is rózsaszínnek kellett lennie, szóval örülök, hogy ismét sárga lehet a sisakom.”

 

„Egy új különlegesség, hogy a Never give up (soha ne add fel) feliratot tettem a sisak hátuljára, amit így minden egyes alkalommal látok, mielőtt felveszem a sisakot.”

„Az összes eddigi sisakom közül eddig ez a kedvencem, nagyon különleges ez számomra” – zárta Perez.

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
1/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
2/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
3/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
4/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
5/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
6/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
7/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
8/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
9/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
10/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
11/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
12/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
13/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing

Helmet of Sergio Perez, Red Bull Racing
14/14

Fotót készítette: Red Bull Racing

Ilyen lett Kimi Räikkönen idei sisakja.

Ajánlott videó:

Horner: Az RB17-es bemutatójára sohasem kerül sor

Előző cikk

Horner: Az RB17-es bemutatójára sohasem kerül sor

Következő cikk

Ez állt a Ferrari és az FIA titkos megállapodásában?

Ez állt a Ferrari és az FIA titkos megállapodásában?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sergio Perez
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Köles István Ákos