Sergio Perez a brazil balhéról: „Nem minden Maxról szól...”

A Red Bull-pilóta Sergio Perezt a tavalyi év egyik legérdekesebb balhéjáról kérdezték, amikor Max Verstappen nem volt hajlandó visszaengedni maga elé a mexikóit a Brazil Nagydíjon.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Az egyébként remekül teljesítő Red Bull csapatmunkájában egy nagyobb hajszálrepedést láthattunk a tavalyi Brazil Nagydíjon, amikor a Red Bull megkérte Perezt, hogy engedje maga elé Verstappent, akinek – miután nem tudott előzni – vissza kellett volna engednie maga elé Checót.

Ezt nem tette meg, hiába volt még versenyben Perez a világbajnoki második helyért, Perez erre válaszul azt nyilatkozta, hogy Verstappen most mutatta meg, milyen is valójában, és hogy nélküle nem lenne kétszeres világbajnok.

A brazil esetet felidézve azt kérdezték Pereztől az RB19-es festésének bemutatója után, hogy sikerült-e megoldaniuk a dolgot, a mexikói pedig így válaszolt:

Még több F1 hír:

„Fontos, hogy csapatként dolgozzunk. Ezen a téren nagyon egyértelmű a helyzet, a maximumot akarjuk kihozni a csapat erőfeszítéseiből. Nem minden Maxról vagy rólam szól, hanem a csapatról.”

„Rengetegen dolgoznak azért a gyárban, hogy mindent megadjanak nekünk, ezt is figyelembe kell vennünk, amikor reagálunk egyes helyzetekre” – mondta Perez a GPFans szerint.

A mexikói még korábban elmondta, hogy a tavalyi szezon folyamán elvesztette az önbizalmát a kocsi beállításaival kapcsolatosan, így Verstappen el tudott húzni tőle. Most azon van, hogy ez idén már ne forduljon elő:

„Sokat dolgoztam a tél folyamán, hogy megértsem a problémákat. Valószínűleg megesett, hogy rossz irányba mentünk a beállítások kapcsán, de az év vége felé már rájöttünk erre.”

Verstappen a pénteki bemutató után azt nyilatkozta, hogy 4 kihívója lehet idén, Perezt viszont nem említette meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nehezen megmagyarázható, mit keresett ez a kocsi a Red Bull F1-es bemutatóján
Következő cikk Kimi Räikkönen hihetetlen reflexeit méltatja a Forma-1 (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország