Sennára emlékezteti Gerhard Bergert Lewis Hamilton

A DTM sorozat vezére, az egykor Ayrton Sennával is együtt versenyző Gerhard Berger elmondta, az elmúlt 20 évben senki sem emlékeztette a brazil legendára a Forma-1-es mezőnyben, mint Lewis Hamilton.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Mercedes AMG

Gerhard Berger, a volt forma-1-es pilóta, illetve a néhai Ayrton Senna csapattársa a Guardiannek adott interjújában elmondta, a Mercedes frissen hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton az egyetlen az ő szemében, akinek van esélye felérni a brazilok ikonjának a szintjére. Berger erről egy új, zöldtechnológiás autókat felvonultató versenysorozat bemutatóján beszélt.

A DTM elnöke, aki szerint az autósportnak kötelessége az élen járni a klímaváltozás elleni küzdelemben, 1990 és 1992 között volt a McLaren pilótája Sennával együtt, és szerinte Hamilton arca a Forma-1 egészének egy remek reklám:

Még több F1 hír:

„Anno még sok fiatal pilótáról megkérdeztek, „Na, látod benne Sennát?”, de én mindig mondtam, nem, Sennához nem is hasonlíthatóak. De most Lewis nagyon emlékeztet Ayrtonra, minden alkalommal remekül teljesít, minden körülmény között, legyen szó utcai, gyors, nedves vagy száraz pályákról, jól követi le az eseményeket, fitt, a diplomáciában is otthon van. Lewis, ahogy régen Ayrton is, egy tökéletes versenyző.”

„Emellett nagyon különleges személyisége van. Senna báját eddig csak Lewis tudta megugrani, ahogyan az egész világon reklámot csinál a sportnak, kiváltképpen Amerikában, és ahogy bevonzza az új nézőket, az is egyszerűen lenyűgöző. Számomra Lewis a nagybetűs férfi a mezőnyben.”


Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa nagyon boldog és büszke, hogy a Brazil Nagydíj történetének egyik legjobbja
Következő cikk Kulisszák mögött a McLaren az Amerikai Nagydíjról (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország