Senna: Nem tudom, hogy Vettel mit szeretett volna

Bruno Senna, a Williams F1 Team brazil versenyzője rendkívül csalódott, hogy a hazai közönsége előtt nem sikerült befejeznie a futamot.Senna elmondása szerint továbbra is esélyes lehet arra, hogy jövőre egy versenyképes autóban lássuk őt viszont a...

Fotó: Williams F1 Team
Ayrton Senna unokaöccse mindenképpen egy jó utolsó versenyt akart zárni a szezonban, mely könnyen lehet, hogy valóban az utolsó volt a Forma-1-ben.

„Nagyon csalódott vagyok, mivel mindenképpen egy jó eredménnyel szerettem volna búcsúztatni ezt az esztendőt és fontos lett volna számomra, ha ez sikerül.”
– a dél-amerikai újságírók előtt a Williams versenyzője.

„A rajtom egész jól sikerült, és szerintem jó esélyem lett volna arra, hogy egy remek eredményt érjek el a pontszerzők között. Sebastian Vettel (Red Bull) ott volt mellettem, majd a kanyar csúcspontján egyszerűen rám húzta a kormányt, és összeütköztünk egymással. Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, hogy ott mit szeretett volna. Esélyem sem volt arra, hogy reagáljak.”

A jelentések szerint a brazil helyét a csapat finn teszt-és tartalékpilótája, Valtteri Bottas lesz, aki Pastor Maldonado csapattársaként mutatkozhat be a Forma-1-ben 2013-ban.


„Még mindig hiszek és bízom abban, hogy jövőre is egy versenyképes csapatnál versenyezhetek.”


Senna egyetlen lehetőségét a Force India jelentheti, ahol azonban Adrian Sutilt és Jaime Alguersuarit tartják a legesélyesebbnek. Paul di Resta ülése és új szerződése borítékolható.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING