BRÉKING

Senna ideális esetben a Force India versenyzője lenne

Bruno Senna egy olyan csapathoz kíván szerződni 2013-ra, mely az első tíz között van, és folyamatosan pontot lehet szerezni az autójával.  A brazil egyértelműen a Sahara Force India ülésére pályázik.

Fotó: Williams F1 Team

A HRT, a Lotus F1 Team, és a Williams F1 Team után egy újabb csapatot kell keresnie Sennának, aki továbbra is maga mögött tudhatja a jelentős hazai támogatást – de ez is kevés lehet ahhoz, hogy ülést találjon magának 2013-ra. A 29 éves versenyző tíz alkalommal végzett a pontszerző helyek között, de mindez kevés volt ahhoz, hogy megtartsa a helyét Valtteri Bottas-szal szemben, akinek borítékolható volt a szerződése. Senna az idei évben gyűjtött tapasztalatokban bízik, és lehetőleg egy ütőképesebb csapathoz menne – márpedig csak egy ilyen csapat rendelkezik üléssel a jövő évre.
 
„Ebben az évben elég jó elismerést szereztünk és jó képet formáltunk magunkról, és egy jó és erős csomagunk van, így lehetségesnek kell lennie, hogy a rajtrácson legyünk a következő évben”- mondta Senna a GPUdate-nek.
 
„Ideális esetben ez egy olyan autóval történne, mely már a top tízben van, és folyamatosan pontokat szerez. Természetesen semmi sem garantált, és a Forma-1-ben mindig is milliónyi dolog folyik körülötted, így nekem egyszerűen csak a továbbiakban is dolgoznom kell a dolgon, és próbálnom kell jobb csomagot ajánlani azoknál a srácoknál, akik ugyanazért a pozícióért harcolnak.”
 
Senna szavaiból az is kiderült, hogy mindenképp a Forma-1-ben szeretne maradni, így a gyengébb csapatokat is számításba kell vennie – mivel Max Chilton a Marussia nagy esélyese, egy üres hely maradt a Caterham-nél, Charles Pic mellett.
 
„Szerintem értened kell azt, hogy a csapatok min mennek keresztül, és mit fognak próbálni fejleszteni. Vannak csapatok, melyek még mindig felfelé törekednek, így nyitva kell hagynunk a lehetőségeket. Az egyetlen módja annak, hogy az F1-ben folytasd a jövődet, az az, ha az F1-ben vagy.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Sok Ferrari-rajongó dühös volt rám Brazíliában
Következő cikk Michael Schumacher utolsó köre a Forma-1-ben (Fedélzeti kamera)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország