Senna és Prost legendás ütközése: Ayrton bajnok is lett

Azok után, hogy egy évvel korábban még csapattársakként összeütköztek Japánban, Ayrton Senna és Alain Prost csörtéje 1990-ben, az ezen a napon, közel 30 esztendővel ezelőtt rendezett futamon sem maradt el.

Ayrton Senna, McLaren

Ayrton Senna, McLaren

Ercole Colombo

1989-ben emlékezetes futamot láthatott a szuzukai közönség Japánban. Akkor Ayrton Senna és Alain Prost még csapattársak voltak a McLarennél, és a feszült viszont itt érte el a csúcspontot, amikor a két sztár összeütközött. Prost kiesett, és bár Senna tovább tudott menni, sőt, nyert is, végül kizárták pályalevágás miatt. Ezzel pedig Prost ért fel a csúcsra.

Még több F1 hír:

1990-ben Prost a Ferrarihoz igazolt, így immár színtiszta ellenfélként küzdött meg Sennával, de a csata ezúttal sem maradt el. A szezon 15. futamára úgy érkeztek, hogy ők ketten álltak az egyéni világbajnoki tabella élén: Sennának 78, Prostnak 69 pontja volt, így a "Professzornak" igyekeznie kellett, ha életben akarta tartani világbajnoki reményeit, ekkor ugyanis még mindig csak kilenc pont járt a győzelemért a Forma-1-ben.

Maga az időmérő rendben lezajlott, Senna megszerezte a pole-pozíciót, Prost pedig mellé kvalifikált magát a második rajtkockába. Mögöttük ott volt Mansell, Berger, Boutsen és Piquet, de ez ezúttal nem volt igazán fontos. Az annál inkább, hogy Senna, és csapattársa, Gerhard Berger azzal fordult a szövetséghez, és annak elnökéhez, Jean-Marie Balestre-hez, hogy tegyék át az első rajtkockát a pálya koszosabbik, belső oldaláról a tisztább külsőre. Ezt sokan furcsállották, ugyanis az előző két évben, amikor Senna ugyancsak megszerezte az első helyet, a brazilnak semmilyen problémája nem volt ezzel.

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B

Fotó készítője: Sutton Images

Balestre eredetileg pozitív választ adott Sennának, később azonban mégsem teljesítette a kérést, sőt, kifejezetten megkérte a feleket a szabályos küzdelemre. Ezen Senna bedühödött, és azt mondta, történjék bármi, ő meg fogja próbálni megtartani az első helyet, kerül, amibe kerül. Ahogy az várható volt, a rajtot a második helyről induló Prost kapta el jobban, de Senna nem volt hajlandó engedni saját pozíciójából, és nekiment Prostnak.

A brazil tehát betartotta fenyegetését, ami viszont még fontosabb volt, azzal, hogy mindketten kiestek, a cím sorsa is eldőlt, ugyanis Prost az utolsó futamon már csak egalizálni tudott volna Sennával szemben, de kevesebb győzelme miatt egyébként is elbukta volna a csatát. Kiesett tehát a két nagyágyú, így pedig lehetőség nyílt mások előtt, hogy érvényesüljenek. Már csak azért is, mert hullottak az élről a csapattársak is: Berger mindössze egy körrel húzta tovább Sennáéknál (az osztrák kicsúszott), a ferraris Nigel Mansellnek pedig a 26. körben kellett feladnia a versenyt műszaki hiba miatt, amivel kiesett a rajtrács első négy helyezettje.

 

Fotó készítője: Motorsport Images

A vezetést Mansell kiesése után az ekkor már inkább csak levezető, hogy azt ne mondjuk, "haknizó" Nelson Piquet örökölte meg, aki ezután ezt nem is adta át senkinek, így nyerni tudott az 1990-es szezon utolsó előtti futamán. Kettős Benetton-siker, egyben dupla brazil győzelem született, ugyanis Piquet mögött második helyen a csapattársat, Roberto Morenót intették le.

A japán közönség legnagyobb örömére a dobogóra egy hazai versenyző, Szuzuki Aguri állhatott fel, a lolás gyakorlatilag ugyanakkora ovációt kapott, ha nem nagyobbat, mint az előtte végzők. Szuzuki mögött a két Williams következett Patrese-Boutsen sorrendben, míg a hatodik helyen egy másik japán, Nakadzsima Szatoru szerzett pontot. Szuzuki dobogója az első japán pódium volt a Forma-1 történetében.

 

Ahogy arról szó esett, azzal, hogy Senna és Prost is kiesett, Senna bebiztosította bajnoki címét, de a történetnek itt még nem volt vége. Amikor a két érintett az esetről beszélt, Senna saját elmondása szerint nem így akarta, hogy végződjön a rajt, Prost pedig elismerte, annyira bedühödött a kiesés után, hogy sokáig azt fontolgatta, abban a pillanatban visszavonul. Bár Senna az imént idézett nyilatkozattal igyekezte tisztázni magát, a legtöbben egyetértettek abban, hogy ez inkább volt az egy évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos bosszú Prost felé.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen pizsamában szerelte az internetet, és ha kellett, felemelte a hangját a Ferrarinál
Következő cikk Nem áll le a McLaren a fejlesztésekkel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország