BRÉKING

Senki sem veheti el Hamiltontól az ülését - egészen addig, amíg ő nem dönt úgy

Mondja Toto Wolff, aki újfent elmondta, csak Abu Dhabi után tárgyalnak a 2015 utáni időkről. A csapatvezetőség fair és igazságos küzdelemre számít a két versenyzőtől.

A Mercedes AMG vezetői egyértelműen fair és igazságos küzdelmet várnak a pilótáktól. Hamilton és Rosberg még Szocsiban válaszolt röviden és egyértelműen a kérdésre: semmi sem változik, a hozzáállásuk ugyanaz marad így is, hogy megnyerték a csapatvébét. Lauda hasonlóan látja a dolgot.

"Azt várom el tőlük, hogy a fejüket és az agyukat használva versenyeznek, nem mennek egymásba"- mondta a Sky Sports Newsnak. "Különösen most nincs értelme, mert van még három futam. További három verseny, sok pontot osztanak ki, és ha eltalálják egymást, az egyik kiáll, a másik nem, akkor már eldőlt az egész. Tehát arra számítok tőlük, hogy Abu Dhabiig és Abu Dhabiban normálisan fognak versenyezni, köszönhetően ennek a hülye dupla pontrendszernek - amit személy szerint nekem nem tetszik -, és egy izgalmas verseny lesz kettejük között, mert ezen a futamon fog eldőlni a cím."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nos, a dolog még mindig szoros"- ismerte el Wolff, szintén a Skynak már Brackley-ben. "Az utolsó futamon dupla pontok vannak, és egy kiesés 50 pontos hátrányt jelent, tehát ott fog eldőlni. Nem rajongok a dupla pontokért, de megértem, miért vezették be őket. Gyanítom, hogy ez lesz a szezon megkoronázása, ami igazolhatja a dupla pontokat - de nem a sport szempontjából."

"Mindketten rendkívül koncentráltak, a munkájukra összpontosítanak, szóval Abu Dhabiban fog eldőlni"- állapította meg.

"Daniel Ricciardónak mindhárom versenyt meg kellene nyernie, míg Lewisnak mindössze nyolc pontot lenne szabad szereznie. Ennyire nem lehetünk pesszimisták. A versenyzőink tiszteletteljesen fognak egymás ellen harcolni"- fejtette ki immár a Kuriernek.

Mi lesz Hamilton szerződésével? "Mindkét versenyzővel 2015-ig végéig van szerződésünk, és szívesen dolgoznánk együtt mindkettővel utána is. Lewisszal megegyeztünk, hogy senki sem beszél szerződésről a szezon végéig."

Utóbbit a Skynak is elmondta. "A szezon során már többször elmondtuk, hogy sokkal tovább is együtt dolgoznánk Lewisszal. Úgy döntöttünk, csúsztatjuk a tárgyalásokat addig, amíg - remélhetőleg - megnyerjük az egyéni bajnokságot is. Koncentrálni akar, és mi is azt gondoljuk, hogy így kell lennie - ne zavarják jogi vagy anyagi természetű megbeszélések. Amint ez megvan, le fogunk ülni egymással, remélhetőleg hosszabbítunk. Mindketten ezt akarjuk, nem gondolom, hogy ellentmondás lenne ebben a szakaszban."

Tehát senki sem veszi el tőle ezt az ülést? "Senki sem fogja elvenni tőle az ülést, amíg ő nem dönt így"- felelte.

Beszélt kollégájáról, Laudáról is, akivel együtt vezetik a csapatot, bár Lauda inkább összekötőkapocs Stuttgart és Brackley között. "Tudomásom szerint még senki sem volt, aki versenyzőként és csapatfőnökként is világbajnok lett, vagy résztulajdonosként. Le a kalappal előtte."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: Alonso a legjobb versenyző, és nem bukott meg a Ferrarinál, de a McLaren-Hondával nehéz dolga lesz
Következő cikk Bianchi édesapja: A helyzet kétségbeejtő, de a fiam maga a csoda! Az orvosok szerint senki nem élt még túl egy ilyen súlyos bale

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország