Senki ne várjon egymástól nagyon különböző F1-es autókat 2021-től, az RP nyáron teljesen átáll

Andrew Green, a Racing Point technikai vezetője mondott néhány szót a 2021-es átállásról, és arról is, hogy mire számíthatunk jövőre az autókat illetően. A csapat, mely hamarosan Aston Martin F1 Team lesz.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A milliárdos Stroll nagy üzletet kötött, és kvázi gyári csapattá formálja a Racing Pointot az aston martinos részvényei segítségével, amiket nemrég vásárolt. Az RP 2020-ban egy nagyon erős évet futhat, mert a részben a tavalyi Mercedesről másolt autó nagyon versenyképesnek tűnik.

Még több F1 hír:

A 2021-es szabályváltozások miatt azonban a Racing Pointnál is adott a kihívás. Minden egyes napnak nagyon nagy jelentősége lehet ebből a szempontból, amivel a csapat technikai főnökei s maximálisan tisztában van.

„Hihetetlenül nagy kihívást jelent. A 2021-es szabályokkal minden alaphelyzetbe áll, és azok a területek is zárva lesznek, amiket jelenleg használunk. Ez nem olyasvalami, amit későn kezdhetünk el. Már elindítottuk a 2021-es autó fejlesztését, így az erőforrásokat is felosztottuk.”

„Más esetben nem ez lenne a helyzet, de a 2021-es szabályváltozások más forgatókönyvet igényelnek. Nincs mód arra, hogy most teljes mértékben a 2021-es autóra koncentráljunk, de idővel meg kell tennünk.”

„A szabályváltozás olyan nagy, hogy a következő 2-3 hónapban újabb lépésekre lesz szükség, és közben egyre több forrást csoportosítunk át 2021-re. A nyár közepére már minden 2021-ről fog szólni a csapatunknál.”

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Nagyon fontos, hogy erős alapokkal induljunk, és egy igazán erős alappal rendelkezzünk a szezon elején, hogy átválthassunk. A gyári szempontjából ez azt jelenti, hogy nyártól kezdve már nem lesznek aktuális fejlesztések.”

„A nyári szünet körül lehet az a pont, amikor utoljára felkerül valami új dolog az autóra. A nyár közepén azonban a munka le fog állni az autó körül.” - tette hozzá a nagy tapasztalattal bíró technikai főnök.

A szabályváltozások miatt 2020-ról 2021-re senkit sem lehet lemásolni. „Igen, de sokkal többet megérthetünk arról, hogy hogyan lehet a mostani autót gyorssá tenni. Erről nem szabad megfeledkeznünk. 2021 kapcsán is az a terv, hogy egy ilyen folyamat részeként egy olyan autónk legyen, ami azonnal gyors.”

„Az új szabályok azonban mindent más kilátásba helyeznek, és hihetetlenül korlátozott lesz az, hogy mit tehetsz meg, és mit nem. Nagyon-nagyon kevés lesz a mozgástér a 2021-es szabályokkal. Szóval azt hiszem, hogy maga a fejlesztési játszótér kicsi.”

„Emiatt igen hasonló tervezési megoldásokat láthatunk majd. Nagyon hasonló autókat láthatunk majd odakint.” - folytatta Green, aki egyelőre nem tudja a pontos választ arra, hogy mikor lehetnek top-csapat a Forma-1-ben.

 

„A stratégiánk mindig is az volt, hogy egy kis csapatból egy közös méretű istálló legyünk. Pénzügyi szempontból ésszerű, ha a költségek felső korlátja mellett dolgozunk, és bizonyos alkatrészeket illetően egy gyártóval működünk együtt.”

„Azóta dolgozunk így, hogy a McLarennel működtünk együtt a váltó hidraulikájával kapcsolatban. 2015 óta pedig a Mercedestől kapjuk a sebességváltót és a hidraulikát. Az új szabályok szerint pedig értékeljük a helyzetet, de szerintem ez kifizetődő lehet a költségek kapcsán.”


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bréking: 7 csapat jóvátételt követel az FIA-tól a Ferrari ügyében
Következő cikk Hamilton örül, hogy katalizátor lehet a karbon-semleges mozgalomban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország