Senki másnak nem kell aggódnia olyan büntetés miatt, mint az Alpine-nak

Az Alpine szerint képesek lesznek elkerülni azt, hogy rajtbüntetést kapjanak a 2021-es szezonban annak ellenére is, hogy messze több kipufogórendszert használtak el, mint más csapatok.

Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es szezon előtt sok más változtatáshoz hasonlóan költségcsökkentési okokból bevezették, hogy egy autó egy szezon alatt csak 8 kipufogót használhat büntetések nélkül.

Az Alpine-t motorokkal ellátó Renault-nak azonban nem igazán sikerült felkészülnie erre a változtatásra: a 11. versenyén Esteban Ocon már a 7. egységét használta, de Fernando Alonso is már az 5. kipufogójánál jár, összehasonlításképpen pedig a mezőny többi része maximum a negyedik egységénél jár.

Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski azonban kijelentette, hogy a szezon első felében tapasztalt problémákat, amelyek az alkatrészek megbízhatatlanságához vezettek, már kijavították, ugyanakkor elismerte, hogy ezen a területen „sérülékennyé” vált a csapata.

„Volt egy problémánk a szezon elején, ami azt jelentette, hogy korlátoznunk kellett az alkatrészek élettartamát, hogy ne a versenyek közben hibásodjanak meg” – nyilatkozta Budkowski a Magyar Nagydíjat követően, amelyet Esteban Ocon nyert.

„Több kipufogót is be kellett szerelnünk az autóba, hogy csökkentsük a meghibásodások kockázatát. Úgy gondoljuk, hogy megoldottuk a problémáinkat egy frissítéssel.”

„Most annyi dolgunk van, hogy kezeljük a rendelkezésünkre álló, egyszer már beszerelt alkatrészeket, ezt hatékonyan úgy csinálhatjuk, hogy szabadedzések, időmérők, versenyek között is változtatunk, így lehetünk a leghatékonyabbak a szezon hátralévő részében.”

„Lekopogom, hogy nem számítunk arra, hogy emiatt később még rajtbüntetést kapjunk, de mivel többet használtunk fel a szezon elején, mint amennyit akartunk, sérülékenyek vagyunk ezen a területen.”

Még több F1 hír:

Az egészen biztos, hogy a Renault jelenlegi erőforrása maximum a Ferrariéval versenyezhet, azonban a maranellóiak még egy nagyobb fejlesztési csomaggal készülnek az év második felében, míg a jóval kevesebb erőforrásból gazdálkodó Renault mindent egy lapra tesz fel a 2022-es projektjével.

Budkowski úgy fogalmazott, hogy „elég jó elképzelésünk van arról, hogy hol állunk a többiekhez képest motorerőben, energiagazdálkodásban, súlyban, méretben”, és azt is elmondta, hogy az idei lemaradásuk nem meglepő annak fényében, hogy egy pár apróbb módosítást leszámítva még mindig a 2019-es erőforrásukat használják.

A kaotikus Magyar Nagydíjon elért kiváló eredményével az Alpine jelenleg az 5. a konstruktőri bajnokságban, de már majdnem 100 pontos lemaradással követik a Ferrarit és a McLarent.

További hírek motorfronton, a Renault éppen nemrégen vált meg Rémi Taffintól, aki már 2016 óta vezette az F1-es motorprojektjüket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hiába „versenyképes” az AlphaTauri, Tost csak 10-ből 5 pontot ad maguknak
Következő cikk Bottas bízik a saját képességeiben, de kénytelen megismerni a Mercedesen kívüli lehetőségeit is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország