Seidl: Új fejezetet írunk a McLaren történelmében

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, elégedettek, viszont még többet akarnak elérni. Seidl és csapata fényesnek látja a wokingi istálló jövőjét, és úgy gondolják, sokat fog lendíteni rajtuk a Mercedes-motor 2021-től.

Carlos Sainz Jr., McLaren, and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren, and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Úgy tűnik, hogy az érkezéseddel a McLaren elkezdett újra sikeres lenni…

„Elégedettek vagyunk. Ne felejtsük el, hogy milyen eredményeket szereztünk az előző szezonban. Ilyen szempontból szép, hogy mekkorát sikerült előrelépnünk – ez az autóra és magára a csapatra is vonatkozik.”

Egy olyan csapatnak kerültél az élére, amely mögött nehéz periódus áll. Korábban Alonso versenyzett nálatok, és a Honda-motor hajtotta a McLarent…

Még több F1 hír:

„Valójában minden jobban alakult, mint ahogy arra számítottunk. A McLaren kiváló a technológia területén, tehetséges és motivált emberek dolgoznak nálunk. De ugyanakkor az elsődleges prioritás számunkra, hogy még jobb eredményeket érjünk el.”

Mire fordítottál rögtön kiemelt figyelmet?

„Rögtön elmondtam, hogy egy új szélcsatorna mindenképpen prioritás lesz. Egyértelműen elvesztünk ezen a területen, és hamar egyértelművé vált az is, hogy komoly tervek kellenek ahhoz, hogy a McLaren visszatérjen a régi útjára.”

„Ezután megegyeztünk a Mercedesszel, és 2021-től már ők fognak ellátni minket erőforrással. Mi úgy érezzük, fényes jövő áll a csapat előtt.”

 

Vélhetően ez a fényes jövő azt jelenti, hogy futamokat és címeket nyertek újra…

„Egyelőre én még nem beszélnék a csúcsra való visszatérésről. Én inkább azt mondanám, hogy új fejezetet írunk a McLaren történetében.”

„Az idők változnak – a helyzetek, a gyártók és az emberek közötti kapcsolatok is. A hibrid-éra éveiben a Mercedes jelenti a mércét – a motorjuk hatékony, megbízható, minőségi. 2021-től a Mercedes erőforrásait fogjuk használni, ez pedig még stabilabbá fogja tenni a csapatot, és így semmi sem fog megzavarni minket abban, hogy a lényegre koncentrálhassunk.”


Az ERC idei utolsó állomása Magyarországon került megrendezésre. Egy verseny, ami mindenkinek feladja a leckét az izgalmas és nehezebb szakaszokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újra egy versenyen Alonso, Button, Rosberg és Barrichello?
Következő cikk Újabb nagy és neves szponzor Verstappen mögött: CarNext.com

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország