Seidl tudja, hogy ki az egyértelmű favorit a középmezőnyben

Ugyan az már szinte biztosra vehető, hogy mely csapatok fogják elhozni a konstruktőri bajnokság első és második helyét, a középmezőny még tartogat bőven érdekességeket. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke ettől függetlenül tudni véli, hogy ki a favorit ebben a harcban.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andy Hone / Motorsport Images

Már tíz futam ment le eddig a 2020-as Forma–1-es világbajnokságból, ez pedig idén azt jelenti, hogy már bőven túl vagyunk az idény felén. A csapatok pontversenyében a Mercedes már öt utcahosszal vezet, hiszen 366 pontjuk van, míg a második Red Bullnak csak 192.

Ettől függetlenül mögöttük még igenis szoros küzdelem zajlik a harmadik helyért és az azért járó milliókért. A McLarennek 106, a Racing Pointnak 104, a Renault-nak pedig 99 egysége van. Hiába vezeti ezt a csatát azonban jelenleg a McLaren, Seidl nem gondolja azt, hogy ők a favoritok.

Még több F1 hír:

„Ha csak az autó tiszta potenciálját nézzük, akkor a Racing Point átlagban a legjobb teljesítményt nyújtotta már a barcelonai tesztek óta. Egyértelmű, hogy övéké a leggyorsabb autó ebben a küzdelemben” – nyilatkozta a csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak.

Ráadásul a franciák is kezdenek feljönni a McLarenre. „A Renault elég szépet lépett előre Spa óta. Ugyanakkor mi is ott voltunk velük az érdekes csatákban, mint amilyen Monzában is volt. Az időmérőkön általában előttük voltunk vagy azonos szinten velük.”

„Ők is szépen jönnek felfelé, és csak rajtunk múlik, hogy mi is megtegyük a megfelelő előrelépéseket a saját autónkkal. Így megtehetjük a következő lépést, ami a tempót illeti, és életben tarthatjuk a harcot.”

A wokingi gárdának tényleg mindent bele kell adnia, ha meg akarja tartani az előkelő harmadik helyet, hiszen Szocsiban nem igazán jött ki nekik a lépés. Ők nulla ponttal távoztak onnan, a Racing Point Perez révén egy negyedik helyet szerzett, a Renault pedig az ötödik és a hetedik helyre hozta be a két autóját.

Schumacher utolsó győzelmének évfordulója.


Egészen közelről az új McLaren, az MCL35

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tsunoda a Forma-1 küszöbén lehet, Kvjat lába alatt forrósodik a talaj
Következő cikk Perez is benevezne egy Russell-féle prezentációra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország